Napra pontosan 60 évvel ezelőtt, 1965. június 23-án nyerte meg az FTC a magyar futball máig egyetlen nagy nemzetközi trófeáját, a Vásárvárosok Kupáját (VVK). A fináléban Fenyvesi Máté góljával Torinóban vertük 1-0-ra az olasz Juventust.
A máig emlékezetes diadal hatvanadik évfordulójára a Groupama Arénában rendeztünk ünnepélyes vacsorát hős labdarúgóinknak. Az akkori csapat még velünk lévő tagjai közül Rákosi Gyula, Karába János, Horváth László és Fenyvesi II József vett részt az eseményen, Németh Miklós sajnos nem tudta elfogadni a meghívást.

Klubunkat Orosz Pál, az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója képviselte, akinek az édesapja tagja volt a VVK-győztes Fradinak. Mellette Hajnal Tamás, futballcsapatunk sportigazgatója is részt vett a vacsorán.
A Fradi Zóna Örökzöld második adásában Rákosi Gyula és Horváth László idézte fel emlékeit a 60 évvel ezelőtti VVK-döntőről.
Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg a Vasas FC elleni mérkőzés pontos végeredményét!
Nemzetközi kupasorozatban egyazon magyar edzővel sosem volt még ilyen szériánk!
Legutóbb még csak az előzetes keretbe került be, ezúttal már nem tudta kihagyni Gheorghe Hagi.
A top pontszámot kapó Kristoffer Zachariassen és Lenny Joseph is a Flashscore EL-forduló-válogatottjában.
Az AC Milan elleni Európa Liga-győzelem után csapatunk a Vasashoz látogat az OTP Bank Liga 13. fordulójában.
Még egy kiadós alvás után is hihetetlennek tűnt játékosainknak a Milánóban aratott 2–0-s győzelem – VIDEÓ!
Férfi labdarúgócsapatunk támadójára szavaztak a legtöbbet a Telekom Hónap Gólja-versenyben.
Emberhátrányban is uraltuk a játékot – támadónk a csapategységet emelte ki a Milan-verés után – VIDEÓ!