Statisztika:

2020/21 - NB I
Játszott meccsek: 20
Játszott percek: 542
Gólok: 4
Gólpasszok: 0

Bemutatás

A 2000-ben született horvát támadó a Hajduk utánpótlásában nevelkedett, majd megjárta az RNK Split U17-es csapatát. Itt keltette fel a horvát bajnokságot domináló Dinamo Zagreb érdeklődését. A zágrábiak U19-esei között csupán egy szezont töltött, majd fel is került a második számú csapat keretébe.

Itt, a 2019/20-as szezon őszén 13 mérkőzésen lépett pályára, ezeken pedig ötször is eredményes tudott lenni. Ezzel a mutatóval meggyőzte a szlovén élvonalban (Prva Liga) szereplő NK Bravo vezetőségét, amely az idény tavaszi részére kölcsön is vette a 185 cm magas gólzsákot.

A befektetés jónak bizonyult mind a klub, mind pedig Baturina részéről, ugyanis azonnal beilleszkedett a szlovén élvonalba, nem csupán rendszeres játéklehetőséghez jutott, de 16 összecsapáson nyolc gólt és két gólpasszt is jegyzett. Ennek a teljesítménynek is köszönhetően a ljubljanai alakulat a hatodik pozícióban zárta a pontvadászatot.

Baturina 2015 áprilisában mutatkozott be az U15-ös válogatottban egy szlovénok elleni barátságos mérkőzésen. Másnap az USA korosztályos csapata ellen megszerezte első gólját. Ezt követően még kétszer tudott eredményes lenni: előbb Mexikó, majd Japán kapuját tudta bevenni.

Ezután tíz összecsapáson játszott az U17-ben, majd kétszer lépett pályára az U18-ban is, ezeken összesen két gólt szerzett. Jelenleg az U19-es csapatot erősíti, ahol eddig 12 mérkőzésen jutott szóhoz, egyszer volt eredményes.

A 2020/21-es szezonban tagja volt a Bajnokok Ligája csoportkörét megjárt, és a 32. bajnoki címet megszerzett csapatunknak.

 

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin