Bemutatás

Tokmac Chol Nguen a kenyai Kakumában született 1993. október 20-án, ötéves kora óta Norvégiában él. Itt a Strömsgodsetnél kezdte pályafutását, ahonnan kétszer kölcsönadták, mind a kétszer norvég klubhoz, előbb a Baerum SK-hoz, majd a Mjöndalenhez.

Új igazolásunk 174 cm magas, jobblábas, technikás, jól cselező labdarúgó. A korábbi norvég utánpótlás-válogatott futballista elsősorban szélső támadóként, támadó középpályásként bevethető, de sokoldalúsága miatt szinte a pálya minden területén játszatták már edzői.

Az előző két szezonban alapembere volt a Strömsgodsetnek, amellyel tavaly bejutott a Norvég Kupa döntőjébe. A norvég bajnok futballista remek szezonokon van túl, a bajnokságban és a kupában az előző három évben rendkívül eredményes volt: 19 gólt szerzett, emellett 17 gólpasszt adott.

2019-ben tagja volt a 30., 2020-ban pedig a 31. bajnoki címet megszerzett csapatnak.

A 2020/21-es szezonban tagja volt a Bajnokok Ligája csoportkörét megjárt, és a 32. bajnoki címet megszerzett csapatunknak.

A 2021/22-es szezonban tagja volt az UEFA Európa Liga csoportkörét megjárt, valamint a 33. bajnoki címet és a 24. MOL Magyar Kupát megszerzett csapatnak.

A 2022/23-as szezonban tagja volt az UEFA Európa Liga csoportkörét és nyolcaddöntőjét megjárt, valamint a 34. bajnoki címet megszerzett csapatnak.

 

 

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin