Nikolai Baden Frederiksen 2000. május 18-án született a dániai Odense városában. A 22 éves támadó 2015-ben a Naesby BK U19-ből került a FCN Youth-hoz, majd 2017 januárjában a Nordsjaell U19-es csapata következett. 2018 nyarán aztán jött a nagy váltás, hiszen Frederiksen a Juventus U19-es csapatához került, nem sokkal később pedig már az olasz sztárcsapat második csapatában találta magát, ahol 15 meccsen négyszer volt eredményes.

2020 januárjában a torinóiak félévre kölcsönben a holland Fortuna Sittardnak adták a fiatal csatárt, majd szintén kölcsönben az osztrák WSG Tirol következett, ahol letette a névjegyét, hiszen abban az idényben 32 találkozón 18 gólt és négy gólpasszt ért el, amivel az osztrák Bundesliga góllövőlistáján a második helyen végzett, olyan nagy neveket megelőzve, mint a ma már a Borussia Dortmundot erősítő Karim Adeyemi, vagy az angol Leicester City-ben játszó Patson Daka.

A remek osztrák szezon után a Juventus eladta Frederiksent a holland élvonalbeli Vitesse-nek 2021 júliusában. Első németalföldi szezonjában minden meccset figyelembe véve 44 találkozón 11-szer volt eredményes, de volt három előkészítése is, míg a jelenleg is futó évadban két gólt szerzett.

A középcsatár hazája utánpótlás-válogatottjait is végigjárta az U16-tól egészen az U21-ig. Összesen 34-szer viselte a dán nemzeti, mezt és 11-szer talált az ellenfelek kapujába. A 2021-es magyar-szlovén rendezésű U21-es Európa-bajnokságon csapatával megnyerte a csoportját a franciák, az oroszok és az izlandiak előtt, míg a negyeddöntőben csak büntetőkkel maradt alul a későbbi győztes németek ellen.

A 2022/23-as szezonban tagja volt az UEFA Európa Liga csoportkörét és nyolcaddöntőjét megjárt, valamint a 34. bajnoki címet megszerzett csapatnak.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin