Bemutatás

Lasha Dvali Grúziában, Tbilisziben született 1995. május 14-én. Itt kezdett el futballozni is, első profi klubja azonban a lettországi Skonto lett, amelyhez 18 éves korában igazolt. Innen Angliába, a Readinghez szerződött, ám a szigetországi klub rögtön visszaadta kölcsönbe a védőt. A következő szezont is kölcsönben töltötte, ezúttal a török Kasimpasánál.

Szerződése lejártával egy rövidebb német kitérőt követően a lengyel Slask Wroclawhoz igazolt, ahol alapemberré vált. Ezt követően fél évig kölcsönben Kazahsztánban is játszott, az előző másfél évet pedig ismét Lengyelországban töltötte, ám ezúttal már a Pogon Szczecin játékosaként futballozott.

Összesen 80 mérkőzésen lépett pályára a lengyel élvonalban, a legtöbbször középhátvédként, de előfordult, hogy szélső védőt vagy védekező középpályást is játszott. Végigjárta a korosztályos grúz válogatottakat, majd a felnőtt nemzeti csapatban 19 évesen Németország ellen mutatkozott be.

Legújabb igazolásunk góljainak többségét fejjel szerezte, de akkor sem esik kétségbe, ha lábbal kell befejezni egy helyzetet. Erről tesz tanúbizonyságot az alábbi felvétel is:

2019-ben tagja volt a 30., 2020-ban pedig a 31. bajnoki címet megszerzett csapatnak.

A 2020/21-es szezonban tagja volt a Bajnokok Ligája csoportkörét megjárt, és a 32. bajnoki címet megszerzett csapatunknak.

A 2021/22-es szezonban tagja volt a 33. bajnoki címet és a 24. MOL Magyar Kupát megszerzett csapatnak.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin