
Ötvös Bence 1998. március 13-án született Nyíregyházán. Itt ismerkedett meg a labdarúgással, végigjárta a Nyíregyháza ifjúsági csapatait, majd 2017-ben a Cigánd együtteséhez került kölcsönben. Egy idény után visszatért nevelőegyesületéhez, ahol további négy évet töltött el. 2021 januárjában a Kisvárda vette kölcsön, majd a szezon végén szerződtette is. Három szezont töltött el a Kisvárdánál, ahol 114 mérkőzésen több, mint 7500 játékpercet kapott. Ez idő alatt 4 góllal és 14 gólpasszal segítette csapatát.
Megbízhatóságával, nagy munkabírásával és folyamatos küzdeni akarásával több csapat figyelmét is felkeltette, végül 2024 nyarán a nem sokkal korábban története első kupagyőzelmét ünneplő Pakshoz igazolt. Első idényében rögtön alapember lett új csapatában, játszott UEFA Európa Liga- és UEFA Konferencia Liga-selejtezőn is, utóbbi sorozatban gólt lőtt és gólpasszt is jegyzett. Betalált a Larnaca ellen, míg a Mornar Bar ellen assziszttal segítette csapatát.
Az OTP Bank Ligában 32 mérkőzésen lépett pályára, ráadásul védekező középpályás létére nyolc gól és négy gólpassz szerepel a neve mellett. Betalált a Zalaegerszeg, az ETO FC Győr, a Fehérvár, a DVSC és a Kecskemét ellen is. A MOL Magyar Kupában is alapembere volt a címvédő Paksnak, ráadásul a Mezőkövesd ellen 3-0-ra megnyert találkozón két góllal segítette csapatát.
Ötvös Bence eddig 243 mérkőzésen lépett pályára, melyeken 26 gólt szerzett és 30 gólpasszt osztott ki.