2020. február 28.
25 percig szoros volt, végül a listavezető nyert
Futsalcsapatunk 25 percig szorossá tette a meccset, de végül kikapott a listavezetőtől.

Kilenc év után ismét a felsőházi rájátszásban léphettünk pályára, az első feladatunk azonban nem is lehetett volna nehezebb, hiszen a listavezető és címvédő MVFC-Berettyóújfalut fogadtuk az Elek Gyula Arénában. Az eltiltott Büki Baltazár mellett a héten sérülést szenvedő Cseri Gergőre sem számíthatott Madarász János, akinek az irányításával szárnyal a Ferencváros.

Nagyszerűen kezdtük meg a mérkőzést, nekünk volt a több helyzetünk, így még váratlanabb volt, hogy a negyedik percben Szabó Péter révén előnybe került a Berettyóújfalu (0-1). Újabb négy perc elteltével egy faultgyanús szituációt továbbengedtek a játékvezetők, a vendégek pedig ezt kihasználták, Alvaríto volt eredményes (0-2).

Ellenfelünknek kényelmes volt az eredmény, így nem kapkodott a támadásépítéssel, és rengeteget tartotta a labdát, megnehezítve ezzel a feladatunkat. Éppen ezért volt fontos, hogy a kedvenc játékostársa (Büki) nélkül maradt Bognár Bence ezúttal Rábold Richárddal játszott össze remekül, utóbbi pedig szépíteni tudott (1-2), majd az egyenlítéshez is közel jártunk, de maradt ez az eredmény a szünetre.

A kapott gólt követően felpörgette a tempót az MVFC, de a második félidő elején ismét visszaállt, és megint a „semmiből” talált be, a 26. percben Sidnei volt eredményes (1-3). Átálltunk az öt a négyre, ám ez nem hozott eredményt, egy labdavesztést követően Harmati Tamás is betalált (1-4).

A vendégek francia légiósa, Chrisy is lőtt még egy hatalmas gólt, de Hosszú Ádám remek passza után Fekete Róbert még szépíteni tudott (2-5). A mérkőzés végén elvesztettük még Öreglaki Norbertet, aki utolsó emberként szabálytalankodott, eltiltás miatt így ő is hiányzik majd az Aramis ellen. Szépen helytálltunk, ám a hazai bajnokság legerősebb csapata egyelőre nagy falat volt a mieinknek.

Szombaton futsalcsapatunk lesz a Szakosztályok az Arénában sorozat vendége a Groupama Arénában, míg Madarász Jánossal a keddi Fradi TV-ben ismerkedhetnek meg jobban!

FÉRFI FUTSAL NB I, RÁJÁTSZÁS, 1. FORDULÓ
FTC-FISHER KLÍMA–MVFC-BERETTYÓÚJFALU 2-5 (1-2)
FTC: Tóth Gy. - Rábold, Fekete, Fülöp, Bognár - Bajusz (k), Fehér, Öreglaki, Hosszú, Dávid, Lőrincz, Jenei. Vezetőedző: Madarász János
MVFC: Mezei - Nagy I., Szabó P., Rafael, Alvaríto - Sándor (k), László (k), Rézműves, Chrisy, Sidnei, Harmati, Trencsényi, Nagy D., Sipos. Vezetőedző: Mullor Cabrera Sergio
Gól: Rábold (13.), Fekete (35.), ill. Szabó P. (4.), Alvaríto (8.), Sidnei (26.), Harmati (29.), Chrisy (32.)
Piros: Öreglaki (38.)

Cikkajánló

Kilenc éve nem látott bravúr

A harmadik helyen várhattuk volna a folytatást, ilyen jó pozícióban kilenc éve nem voltunk. Visszatekintő.

Fordulatos, különleges mérkőzésen vertük az Aramist

Kétgólos előny után hátrányba kerültünk, de üreskapus gólokkal sikerült nyerni.

Oda vezetné a Fradit, ahol még nem volt

A játékosként minden idők egyik legjobb futsalosa a kispadról a Fradit is sikerre vezette.

Együttműködés a BioTech USA-val

Futsalcsapatunk együttműködési megállapodást kötött a BioTech USA-val.

7-1-es győzelem - 9 év után újra a felsőházban!

Futsalcsapatunk 7-1-re legyőzte a Nyírgyulajt, ezzel a negyedik helyen végzett az alapszakaszban!

Őrült, tizenkétgólos meccsen játszottunk döntetlent!

Futsalcsapatunk 6-6-os döntetlent játszott Veszprémben, így még nincs meg a felsőház.

Rábold mesternégyese után újabb fontos győzelem

A Kecskemét legyőzésével ismét egy lépéssel közelebb kerültünk a felsőházhoz.

Rendkívül fontos három pontot szereztünk Debrecenben!

Futsalcsapatunk nagyon fontos mérkőzésen nyert 3-1-re a DEAC otthonában, így már a felsőházban van.

close
Facebook Youtube Instagram Viber Linkedin
close
Fradi most
Fradi most