2019. május 15.
Derbi az Újpest ellen, bajnokavatással!
Futsalcsapatunkat az Újpest ellen avatják bajnokká, a szünetben Leandro ad át díjakat.

Futsalcsapatunk utolsó bajnokija következik, amely nem is akármilyen mérkőzés lesz, hiszen derbivel zárjuk a bajnokságot, az Újpest látogat hozzánk péntek este az Elek Gyula Arénába. Érdekesség, hogy a bajnokság nyitómeccse is ugyanez a párosítás volt, és a sors úgy hozta, hogy a rájátszás és egyben a bajnokság is ezzel fejeződjön be.

Kispályásaink remekeltek az NBII keleti csoportjában, fölényesen nyerték az alapszakaszt, majd a rájátszást is, így ezen az estén átvehetjük a bajnoki címért járó serleget és aranyérmeket.

Rajtuk kívül még fiataljaink is érmet vehetnek át. U10-es korosztályunk ezüstérmes lett, míg U9-es csapatunk bajnok lett veretlenül! Őket a mérkőzés szünetében köszöntjük, a díjakat labdarúgócsapatunk játékosa, Leandro adja át!

A szezon egyébként még nem ér véget számunkra, mert a feljutásért még meg kell küzdenünk a Győrrel, egy oda-visszavágós párharcban.

Felipe Matos, vezetőedző: - Annak ellenére, hogy számunkra tét nélküli a találkozó, nem kérdés, hogy nyerni szeretnénk az Újpest ellen. Szeretnénk sok néző előtt győzelemmel megünnepelni a bajnoki címet. Az Újpest ellen nem nagyon számít a helyezés és a pontszámok, hiszen igazi presztízsmeccs lesz. Mi, illetve ellenfelünk is mindent meg fog tenni a sikeres zárásért, de nekünk pluszmotiváció lehet, hogy készülnünk kell a Győr elleni rájátszásos párharcra is.

Temesi Norbert: - Sikerült megnyernünk a bajnokságot, de nem szabad elkényelmesedünk, hiszen még van három fontos találkozónk. Egyelőre a Győr elleni párharccal nem szabad foglalkoznunk, kizárólag az Újpest ellenivel. Mindenki tisztában van vele, hogy ez a találkozó a három ponton kívül mennyire fontos mind a két csapatnak. Ebben a bajnokságban már háromszor játszottunk velük, és mindannyiszor sikerült nyernünk. Az a célunk, hogy ez a jó sorozat ne szakadjon meg, illetve megőrizzük a hazai veretlenségünket is. Reméljük, erre a meccsre sokan kilátogatnak!

 

VI. Futsal Derbi
2019. május 17. 20:00 Elek Gyula Aréna
FTC-Futsal-Fisher Klíma – Újpest FC-220 Volt

Cikkajánló

7-1-es győzelem - 9 év után újra a felsőházban!

Futsalcsapatunk 7-1-re legyőzte a Nyírgyulajt, ezzel a negyedik helyen végzett az alapszakaszban!

Őrült, tizenkétgólos meccsen játszottunk döntetlent!

Futsalcsapatunk 6-6-os döntetlent játszott Veszprémben, így még nincs meg a felsőház.

Rábold mesternégyese után újabb fontos győzelem

A Kecskemét legyőzésével ismét egy lépéssel közelebb kerültünk a felsőházhoz.

Rendkívül fontos három pontot szereztünk Debrecenben!

Futsalcsapatunk nagyon fontos mérkőzésen nyert 3-1-re a DEAC otthonában, így már a felsőházban van.

DEAC-FTC 1-3

Percről percre közvetítés futsalcsapatunk DEAC elleni, idegenbeli mérkőzéséről!

Remek második félidő, nagyon fontos győzelem!

Futsalcsapatunk nagyon fontos siker ért el Dunaújvárosban a felsőházért folytatott harcban!

Nagyon közel volt a csoda Madarász János debütálásán

Futsalcsapatunk hatalmasat küzdött a listavezető Berettyóújfalu elleni mérkőzésen, de kikapott.

Új tréner a csapat élén, Madarász János a vezetőedzőnk!

Futsalcsapatunk irányítását a játékosként és edzőként is sikeres Madarász János veszi át Roni Ribeirótól.

close
Facebook Youtube Instagram Viber Linkedin
close
Fradi most
Fradi most