2019. június 3.
Egyelőre nincs meg a feljutás
Férfi futsalcsapatunk kevesebb idegenben lőtt góllal nem tudta kiharcolni a feljutást.

Másfél héttel ezelőtt az első mérkőzésen 3-1-es előnybe kerültünk az ETO ellen, így a visszavágón a kétgólos különbség megtartására törekedtünk. Mindez nagyszerűen sikerült az első félidőben, zártan védekeztünk, nem hagytuk, hogy nagy ziccerbe kerüljenek a hazaiak. Mi azonban ki tudtunk alakítani néhány helyzetet, ám a kihasználással gondok adódtak.

A második félidő elején Juanra lövését követően Halmos Máté fejelt a kapunkba, így eggyel közelebb került az ETO. Hamar jöhetett volna a válasz, de újabb ziccert hibáztunk, amire válaszul a 32. percben Halmos ismét betalált. Ezzel az első meccsen idegenben szerzett gólnak köszönhetően már a győriek álltak feljutásra.

Négy perccel a vége előtt időt kértünk, utána Soltész került ismét ziccerbe, de Győrfi Bálint hatalmasat védett. Ezt követően rögtön átálltunk öt a négyre, és egy nagyszerűen lejátszott támadás vége ugyanez lett - Soltész elöl óriásit mentett Győrfi.

Folytattuk az emberelőnyös támadást, fél perccel a vége előtt Temesi Norbert bombáját védte megint a hazaiak kapusa, és ez volt az utolsó lehetőségünk, így az ETO az idegenben szerzett góljának köszönhetően feljutott, mi pedig osztályozóra készülünk az NB I utolsó előtti helyezettje, a BME vagy a Szigetszentmiklós ellen.

ETO SZC FUTSAL - FTC FUTSAL-FISHER KLÍMA 2-0 (0-0)
Győr, Magvassy Sportcsarnok V: Farkas B., Czene-Joó, Imrő
ETO: Győrfi - Zobák, Pinczés, Szűcs Á., Püspök - Magyar K. (k), Kovács M., Varga L., Hegyesi, Kőfalvi, Papp Zs., Halmos, Papp B., Juanra. Vezetőedző: Pál László
FTC: Tóth Gy. - Soltész I., Szabó Zs., Roni, Temesi - Bajusz (k), Dávid T., Karacs, Jenei. Vezetőedző: Felipe Matos
G: Halmos (23., 32.)
Feljutott: az ETO idegenben szerzett több góllal.

Cikkajánló

Visszatértünk! Ismét az NB I-ben futsalcsapatunk

Férfi futsalcsapatunk a 2019/2020-as szezonban ismét az NB I-ben szerepelhet!

Bognár Enikő: „Sohasem fogok a Fradi ellen játszani”

Bognár Enikő nagypályás visszavonulása után különleges és kalandos éven van túl.

Nem lett meg az NB I az osztályozón

Férfi futsalcsapatunk a pályán nem tudta kiharcolni a feljutást, de még meglehet az NB I-es indulás.

Első szezonjában rögtön feljutott női futsalcsapatunk!

Újjáalakulását követő első szezonjában rögtön feljutott az NB I-be női futsalcsapatunk!

Soltész-tripla, kétgólos előny az osztályozón

Férfi futsalcsapatunk 5-3-ra legyőzte a Szigetszentmiklóst az NB I-es osztályozó első mérkőzésén.

Négygólos előny, egy lépésre a feljutás!

Női futsalcsapatunk 5-1-re nyert a TF elleni osztályozó első mérkőzésén.

Vereség a DEAC-tól, osztályozó vár női futsalosainkra

Női futsalcsapatunk bár vezetett, végül 5-3-as vereséget szenvedett.

Másik női csapatunk is sorsdöntő meccs előtt!

A nagypályások mellett a futsalosainkra is nagy meccs vár vasárnap.

close
Facebook Youtube Instagram Linkedin
close
Fradi most
Fradi most