2020. július 13.
Köszönjük, Jenei Krisztián!
Távozik futsalcsapatunktól az elmúlt időszak egyik legnépszerűbb játékosa.

Aki az elmúlt időszakban érdeklődött a futsal iránt, annak nem kell bemutatni Jenei Krisztiánt. A rendkívül közvetlen, jó kedélyű srác sokak szívébe belelopta magát az elmúlt időszakban – nem csak a Fradi háza táján.

Búcsúnkat egy olyan történettel kezdjük, amit korábban nem publikáltunk, de jól megmutatja, milyen szellemiségű srácról van szó. Jenei Krisztián és a Fradi története egy 2017 novemberi estén indult, amikor egy BLSZ-rendezésű, nagypályás mérkőzésen szakosztályunk elnöke, Németh Péter kiszúrta magának Krisztiánt. Stábunk egyik tagja, aki akkor a második együttesünkben játszott, de az első csapattal edzett, felvette vele a kapcsolatot, hogy jöjjön el egy próbajátékra.

Néhány héttel később el is jött az alkalom. Krisztián átöltözött, majd a csarnok felé vette az irányt, ahol meglepődve fogadta a társak látványa.

– Ez az első csapat edzése?! – kérdezte. Akkor jött rá, hogy nem az NB III-asokkal, hanem az NB I-esekkel kell készülnie.

Nem ijedt meg a nagy feladattól, az edzéseken mutatott teljesítményével kiérdemelte, hogy az FTC futsal igazolt játékosa legyen, majd 2018. január 29-én be is mutatkozott a Veszprém elleni mérkőzésen. Abban a szezonban 19 mérkőzésen lépett pályára NB I-es csapatunkban, és meg is szerezte első gólját – nem kisebb név, mint a címvédő Berettyóújfalu ellen.

A következő idényt az NB II-ben megkezdő együttesünk alap- és húzóembere volt, nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az alapszakaszt és a felsőházat is az élen zárjuk, 33 mérkőzésen 15 góllal járult hozzá a csapat sikereihez. A közönség egyik kedvenc játékosa volt, minden mérkőzés előtt ő kapta a legnagyobb üdvrivalgást a lelátóról.

A szezon során bemutatott egyik sportszerű megmozdulását a Ferencváros jelölte a Magyar Olimpiai Bizottságnál fair play-díjra, amikor azért nem lőtt az üresen maradt kapuba, mert ellenfele sérülten feküdt a földön. Az élet megjutalmazta, mert még azon a meccsen megszerezte az év egyik legszebb gólját:

Az élvonalba visszajutást nem akárhogy ünnepelte. A 2019/2020-as szezon első mérkőzésen a Rubeola FC Csömör 3-0-s legyőzésén mesterhármassal indított! Ezt követően bevette még a Kecskemét kapuját is, de a harmadik helyen zárult, félbeszakított szezon végefelé már kevesebb játéklehetőséghez jutott.

Éppen ezért az FTC úgy látta jónak, ha azzal segíti a 22 éves játékos fejlődését, hogy elengedi egy olyan helyre, ahol várhatóan több játékperchez jut, ezért az Aramis SE-nél folytatja a pályafutását.

Jenei Krisztiánnak köszönjük a Ferencvárosért tett szolgálatait, és további sok sikert kívánunk a pályafutásához!

Cikkajánló

Kiharcolt, szép győzelem a DEAC ellen!

Futsalcsapatunk egy végletekig kiélezett mérkőzésen 5-4-re legyőzte a DEAC-ot.

Nagyon sima győzelemmel indítottuk 2021-et

Futsalcsapatunk 7-3-as sikert ért el a Dunaújváros ellen.

Nagy különbségű győzelemmel zártuk 2020-at!

Futsalcsapatunk az év utolsó bajnokiján 8-3-ra legyőzte hazai pályán az Aramist!

Ezúttal 8 gólos döntetlen az Újpest-FTC derbin

Újabb döntetlen született a futsalderbin, 4-4-et játszottunk idegenben az Újpesttel.

Utánpótlás-válogatott játékost is igazoltunk!

Németh Péter mellett Östör Martin is a Ferencvárosba igazolt a Dunaferrből.

114-szeres válogatott játékossal erősítettünk!

Bár még nincs átigazolási időszak, így is jó hírről számolhatunk be: Németh Péter aláírt futsalcsapatunkhoz!

Horváth mellett egy debütáns is a válogatottban!

Két játékosunk is pályára léphet a magyar válogatottban a kazahsztáni Európa-bajnoki selejtezőn.

Nagyon szép siker, győzelem Veszprémben!

Futsalcsapatunk bravúros győzelmet aratott a Veszprém otthonában!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok Viber Linkedin
close
Fradi most
Fradi most