2020. január 17.
Rábold mesternégyese után újabb fontos győzelem
A Kecskemét legyőzésével ismét egy lépéssel közelebb kerültünk a felsőházhoz.

Újabb fontos mérkőzés várt ránk a felsőházi rájátszásért folytatott harcban, az utolsó előtti Kecskemét elleni találkozó azonban a kötelező győzelem kategóriájába tartozott. Madarász János vezetésével együttesünk először itthon megszorongatta az MVFC Berettyóújfalut, majd nagyon fontos sikert ért el Dunaújvárosban és Debrecenben is, új edzőnk így az első hazai győzelmére készült.

Két visszatérőnk is volt, a nagyobb Fehér Krisztián, aki mióta visszatért a Fradiba, először volt meccskeretben, ez a sérülését követő 417. napon valósult meg. Rajta kívül ismét ott volt a keretben Gellérfi Sándor, ám Temesi Norbert sérülés, Bognár Bence pedig eltiltás miatt hiányzott.

Remekül kezdtük a meccset, már a második percben betalált Rábold Richárd, aki ráadásul a 9., a 11. és a 17. percben is eredményes volt! Az ő mesternégyesével így 4-0-s előnnyel mehettünk a szünetre. 

A második félidőben Rábold ráadásul még két kapufát is lőtt, könnyen dupla mesterhármasig, hat gólig is eljuthatott volna, ehelyett jött egy rosszabb időszak és két kapott gól. A 27. percben Sallai Bence, a 28.-ban pedig Csamangó Tibor volt eredményes, így feljött 4-2-re a Kecskemét.

Újabb tíz perc játék után a vendégek lehozták a kapusukat, ám a labdavesztések következtében előbb Öreglaki Norbert, majd Fekete Róbert volt eredményes. Az első félidő után lehetett volna simább is a mérkőzés, ám a lényeg, hogy végül meglett a három pont 6-2-re győztünk, így tartjuk az ötödik, felsőházi rájátszást érő helyünket.

Az NB I-ben most háromhetes, válogatott szünet következik, utána Veszprémben játszunk, azt a mérkőzést az M4 Sport élőben közvetíti.

FÉRFI FUTSAL NB I, 16. FORDULÓ
FTC-FISHER KLÍMA - SG KECSKEMÉT FUTSAL 6-2 (4-0)
FTC: Tóth Gy. - Rábold, Büki, Fülöp, Jenei - Bajusz (k), Gellérfi, Fehér, Öreglaki, Fekete, Cseri, Hosszú, Dávid, Lőrincz. Vezetőedző: Madarász János
KECSKEMÉT: Tombácz - Csamangó, Móra, Rutai, Dobosi - Csővári (k), Molnár, Récsei, Daróczi, Sallai. Vezetőedző: Koós Károly
Gól: Rábold (2., 9., 11., 17.), Öreglaki (38.), Fekete (39.), ill. Sallai (27.), Csamangó (28.)

Cikkajánló

Kilenc éve nem látott bravúr

A harmadik helyen várhattuk volna a folytatást, ilyen jó pozícióban kilenc éve nem voltunk. Visszatekintő.

Fordulatos, különleges mérkőzésen vertük az Aramist

Kétgólos előny után hátrányba kerültünk, de üreskapus gólokkal sikerült nyerni.

Oda vezetné a Fradit, ahol még nem volt

A játékosként minden idők egyik legjobb futsalosa a kispadról a Fradit is sikerre vezette.

25 percig szoros volt, végül a listavezető nyert

Futsalcsapatunk 25 percig szorossá tette a meccset, de végül kikapott a listavezetőtől.

Együttműködés a BioTech USA-val

Futsalcsapatunk együttműködési megállapodást kötött a BioTech USA-val.

7-1-es győzelem - 9 év után újra a felsőházban!

Futsalcsapatunk 7-1-re legyőzte a Nyírgyulajt, ezzel a negyedik helyen végzett az alapszakaszban!

Őrült, tizenkétgólos meccsen játszottunk döntetlent!

Futsalcsapatunk 6-6-os döntetlent játszott Veszprémben, így még nincs meg a felsőház.

Rendkívül fontos három pontot szereztünk Debrecenben!

Futsalcsapatunk nagyon fontos mérkőzésen nyert 3-1-re a DEAC otthonában, így már a felsőházban van.

close
Facebook Youtube Instagram Viber Linkedin
close
Fradi most
Fradi most