2019. június 2.
Vereség a DEAC-tól, osztályozó vár női futsalosainkra
Női futsalcsapatunk bár vezetett, végül 5-3-as vereséget szenvedett.

Rangadóra készültek női futsalosaink a bajnokság záró fordulójában. A tét a bajnoki cím volt, amihez számunkra győzelemre volt szükség. Jól is indult a találkozó, hiszen Kókány már az első percben megszerezte a vezetést csapatunk számára. Lányaink maradtak lendületben, és újabb helyzetek jöttek, de az előny növelése helyett egyenlítettek a vendégek Horváth révén, majd ugyanő a félidő közepén a vezetést is megszerezte a vendégeknek. A folytatásban nagyobb fokozatra kapcsoltunk, és futószalagon jöttek a helyzetek, amiből csak egyet sikerült gólra váltani Bernhardt révén, így döntetlen volt az eredmény szünetre, pedig több góllal is mehettünk volna.

A fordulás után lendületben maradtunk, de továbbra is hadilábon álltunk a gólszerzéssel, nem úgy, mint ellenfelünk, aki első lehetőségét ki is használta Urai révén, így ismét a Debrecennél volt az előny. A gondok nem sokkal a gól után tovább nőttek, mert ismét betalált ellenfelünk, így már három gólra kerültünk a bajnoki címtől. A kétgólos hátrány tudatában kockáztatva, vészkapus játékra váltottunk, ami nem jött be. A 33. percben egy labdavesztést követően ismét Urai talált az üres kapunkba, így nagyon nehéz helyzetbe kerültünk. Lányaink ennek ellenére küzdöttek tovább, de a vendégkapuson nem lehetett ezen az estén kifogni. Harasztinak is csak az utolsó előtti percben sikerült, ami a szépítéshez volt elég.

Végül kétgólos vereséget szenvedtünk, így ellenfelünké lett a bajnoki cím, míg csapatunknak az ezüstérem jutott. A DEAC ezzel feljutott, míg ránk osztályozó vár a TFSE ellen.

NŐI NBII RÁJÁTSZÁS, 8. FORDULÓ
FTC FUTSAL-FISHER KLÍMA – DEBRECENI EGYETEM AC 3-5 (2-2)
Népliget, V.: Apkó, Urgyán, Ilyés
FTC: Móczik – Gruber, Kovács, Kókány, Horváth
Cserék: Bognár. Králik, Pavlik, Haraszti, Nyéki, Kerekes, Balázs, Bernhardt Be.
Vezetőedző: Soóky Norbert
DEAC: Tóth R. – Horváth P., Üveges, Tóth N.
Cserék: Fekete, Pócsik, Urai, Böröczky, Fekesházy, Czégény, Bornemissza

Cikkajánló

Visszatértünk! Ismét az NB I-ben futsalcsapatunk

Férfi futsalcsapatunk a 2019/2020-as szezonban ismét az NB I-ben szerepelhet!

Bognár Enikő: „Sohasem fogok a Fradi ellen játszani”

Bognár Enikő nagypályás visszavonulása után különleges és kalandos éven van túl.

Nem lett meg az NB I az osztályozón

Férfi futsalcsapatunk a pályán nem tudta kiharcolni a feljutást, de még meglehet az NB I-es indulás.

Első szezonjában rögtön feljutott női futsalcsapatunk!

Újjáalakulását követő első szezonjában rögtön feljutott az NB I-be női futsalcsapatunk!

Soltész-tripla, kétgólos előny az osztályozón

Férfi futsalcsapatunk 5-3-ra legyőzte a Szigetszentmiklóst az NB I-es osztályozó első mérkőzésén.

Négygólos előny, egy lépésre a feljutás!

Női futsalcsapatunk 5-1-re nyert a TF elleni osztályozó első mérkőzésén.

Egyelőre nincs meg a feljutás

Férfi futsalcsapatunk kevesebb idegenben lőtt góllal nem tudta kiharcolni a feljutást.

Másik női csapatunk is sorsdöntő meccs előtt!

A nagypályások mellett a futsalosainkra is nagy meccs vár vasárnap.

close
Facebook Youtube Instagram Linkedin
close
Fradi most
Fradi most