2025. április 6.
23 meccse veretlenül áll az FTC II
Tartalékcsapatunk fordulatos mérkőzésen nyert a Dunaharaszti vendégeként 3-2-re az NB III-ban.

Továbbra is veretlenül áll a Korolovszky Gábor által irányított FTC II, amely ezúttal a Dunaharaszti MTK vendégeként lépett pályára az NB III Dél-Nyugati csoportjában a 23. fordulóban. Már a második percben előnybe kerültünk Berényi Erik révén, majd Gágyor Domán Szilárd is mattolta a hazaiak védelmét (0-2). 

Azonban még mielőtt megnyugodhattunk volna a biztos előny tudatában, Szabó Bence Gergő szépített, így a szünetben 1-2 állt az eredményjelzőn. A fordulás után a 75. percben Bata Csongor egyenlített, de négy perccel később jött az újabb fordulat, és Gágyor tizenegyesével újra vezettünk, és az állás már nem változott a lefújásig, így újabb mérkőzésen maradt veretlen az FTC II, és fellépett a bajnoki dobogóra.

Férfi labdarúgás,

NB III Dél-Nyugati csoport, 23. forduló

Dunaharaszti MTK - FTC II 2-3 (1-2)
Dunaharaszti, Dunaharaszti MTK Sporttelep

FTC II: Radnóti - Lukács, Horváth, Almássy, Bolgár - Fenyvesi, Kokovai - Szerdjukov, Birkás, Gágyor - Berényi

Vezetőedző: Korolovszky Gábor

Az FTC II gólszerzői: Berényi (2.), Gágyor (16.,79.)

Cikkajánló

Fordított és négy gólt szerezve nyert az FTC II Pécsen

A gólzáporos második félidőben tíz perc alatt eldöntötte csapatunk a mérkőzést a PTE-PEAC ellen.

Hatásos volt a csapatépítő, újra nyert az FTC II

Tartalékcsapatunk 2-0-ra legyőzte az MTK Budapest tartalékjait a labdarúgó NB III Dél-Nyugati csoportjában.

Egy pontot megmentett Kaposváron az FTC II

Hátrányból felállva egyenlített a harmadosztályú bajnokságban szereplő tartalékcsapatunk.

Utolsó percben kapott góllal szenvedtünk vereséget

Második csapatunk hiába vezetett már 2-0-ra is, végül pont nélkül maradt az Iváncsa ellen.

Hatgólos döntetlen az Érd ellen

Tartalékcsapatunk 3-3-ra végzett a labdarúgó NB III-ban az Érd vendégeként.

Szoros meccsen nyertünk a Sárbogárd ellen

Az FTC II 1-0-ra győzött a Népligetben rendezett NB III-as bajnokin.

Ötgólos siker a Majosi SE ellen

Férfi tartalék labdarúgócsapatunk szoros első félidő után sima győzelmet aratott az NB III-ban.

Első bajnoki vereségét szenvedte el az FTC II

A labdarúgó NB III-ban szereplő tartalékcsapatunk 3-0-ra kapott ki Pécsett.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin