Néhány héttel ezelőtt a Fradi TV-ben már foglalkoztunk második számú férfi labdarúgócsapatunk fantasztikus veretlenségi sorozatával, azóta az FTC II további győzelmeket tett hozzá remek sorozatához.
A Dél-Nyugati csoport 24. fordulójában a korábban első osztályú, jelenleg az NB III-ban hatodik helyen álló BFC Siófok látogatott a Kocsis Sándor Sportközpontba a harmadik FTC II-höz.
Kiválóan indult a mérkőzés a Ferencváros számára, ugyanis az 5. percben a brazil Henrique megszerezte a vezetést. A Fradi lendülete és mezőnyfölénye megmaradt, Henrique pedig a 27. percben meglőtte önmaga és az FTC II második gólját.
Az első félidőben mutatott forma a második félidőre alábbhagyott, de az FTC II végig kézben tartotta a mérkőzést irányítását. Megvoltak a helyzeteink, de a várva várt gól elmaradt. A 83. percben egy szép támadás után Gágyor Domán is eredményes volt, ő állította be a 3-0-s hazai győzelmet.
Második számú csapatunk így 24 forduló után továbbra is veretlen a bajnokságban. Az FTC II a 25. fordulóban április 20-án, vasárnap 17.00-tól a Majosi SE vendégeként lép pályára.
FÉRFI LABDARÚGÁS
NB III, DÉL-NYUGATI CSOPORT, 24. FORDULÓ
FTC II–BFC Siófok 3–0 (2–0)
Kocsis Sándor Sportközpont
FTC II: Radnóti – Almássy, Horváth Á., Takács (Orosz M., 61.), Molnár M. – Madarász, Kokovai (Lukács, 91.) – Birkás, Henrique, Gágyor – Berényi (Serdiukov, 68.).
Vezetőedző: Korolovszky Gábor
Gólszerzők: Henrique (5., 27.), Gágyor (83.)
Második számú csapatunk Budaörsön lépett pályára, ahol két ellentétes félidő után egy pontot szerzett.
Az NB III Dél-Nyugati csoportjában szereplő FTC II hazai pályán győzte le 5-0-ra a Szekszárdi UFC-t.
Férfi tartalék labdarúgócsapatunk 3-1-re kikapott a Balaton partján.
Tartalék labdarúgócsapatunk 3-1-re győzött az NB III-ban.
A gólzáporos második félidőben tíz perc alatt eldöntötte csapatunk a mérkőzést a PTE-PEAC ellen.
Tartalékcsapatunk 2-0-ra legyőzte az MTK Budapest tartalékjait a labdarúgó NB III Dél-Nyugati csoportjában.
Hátrányból felállva egyenlített a harmadosztályú bajnokságban szereplő tartalékcsapatunk.
Második csapatunk hiába vezetett már 2-0-ra is, végül pont nélkül maradt az Iváncsa ellen.