A múlt heti, Dunaújváros elleni 4-0-s hazai győzelem után Mohácson lépett pályára az FTC II labdarúgócsapata az NB III Dél-Nyugati csoportjának 7. fordulójában.
Korolovszky Gábor az Őri – Horváth B., Dhonata, Shadirac, Takács Á. - Fenyvesi, Ladányi – Varga Z., Bagi, Szabó Sz. – Gágyor összeállításban küldte pályára csapatát. Az első félidőben nem esett gól, a második játékrészt viszont a hazaiak kezdték jobban és az 55. percben megszerezték a vezetést Vég Bence találatával.
Sokáig nem tartott a mohácsiak öröme, ugyanis az 59. percben Say Shadirac kiegyenlített. Az FTC II több helyzetet alakított ki a folytatásban, de a várva várt gól elmaradt. Egészen a 92. percig kellett várni, amikor a korosztályos válogatott Varga Zétény betalált, így a Fradi 2-1-re nyert és továbbra is dobogós a Dél-Nyugati csoportban.
Az eredmény annak tükrében is figyelemreméltó, hogy csapatunk csupán négy cserével tudott elutazni a bajnoki mérkőzésre.
FÉRFI LABDARÚGÁS
NB III, DÉL-NYUGATI CSOPORT, 7. FORDULÓ
Mohácsi TE 1888–FTC II 1–2 (0–0)
FTC II: Őri – Horváth B., Dhonata, Shadirac, Takács Á. (Keita, 63.) - Fenyvesi, Ladányi – Varga Z., Bagi, Szabó Sz. – Gágyor.
Vezetőedző: Korolovszky Gábor
Gólszerzők: Vég (55.), ill. Shadirac (59.), Varga Z. (92.)
A gólzáporos második félidőben tíz perc alatt eldöntötte csapatunk a mérkőzést a PTE-PEAC ellen.
Tartalékcsapatunk 2-0-ra legyőzte az MTK Budapest tartalékjait a labdarúgó NB III Dél-Nyugati csoportjában.
Hátrányból felállva egyenlített a harmadosztályú bajnokságban szereplő tartalékcsapatunk.
Második csapatunk hiába vezetett már 2-0-ra is, végül pont nélkül maradt az Iváncsa ellen.
Tartalékcsapatunk 3-3-ra végzett a labdarúgó NB III-ban az Érd vendégeként.
Az FTC II 1-0-ra győzött a Népligetben rendezett NB III-as bajnokin.
Férfi tartalék labdarúgócsapatunk szoros első félidő után sima győzelmet aratott az NB III-ban.
A labdarúgó NB III-ban szereplő tartalékcsapatunk 3-0-ra kapott ki Pécsett.