2022. április 13.
A Honvéd II nyerte a fővárosi csatát
Az FTC II labdarúgócsapata 1-0-ra kikapott a kispestiek második számú együttesétől az NB III 30. fordulójában.

Hétközi fordulót rendeztek a labdarúgó NB III-ban. Az FTC II szerda délelőtt a Budapest Honvéd-MFA II vendége volt a Közép-csoport 30. fordulójában. Borbély Balázs vezetőedző a Kovács Marcel – Kaján Norbert, Könczey Márk, Orosz Marcell, Arday Dominik – Mazzonetto Alessio, Godányi Dominik – Vida Kristóf, Pintér Dániel, Lisztes Krisztián – Roko Baturina összeállításban küldte pályára csapatát.

A két csapat októberi bajnokiján nem született gól az FTC-MVM Népligeti Sportközpontban. A szerdai meccs első negyed órájában a Honvéd birtokolta többet a labdát, a 16. percben pedig nagy helyzetbe is került, de a lecsorgó labdát Szabó Tibor rosszul találta el, így Kovács könnyen védett. A mieink első nagy lehetőségére a 21. percig kellett várni, de Vida jó helyzetben eltörte a labdát. A 27. percben Baturina előtt adódott lövési lehetőség, de horvát csatárunk éles szögből nem találta el a kaput. Két perccel később egy lapos lövést kellett szögletre tolnia Kovácsnak, de a 33. percben már kapusunk sem tudott mit tenni, miután Irimiás Gergő egy tizenhatoson belül visszagurított labdát a jobb alsóba lőtt. A Honvéd II ezután kisebb mezőnyfölényt harcolt ki, ziccerig is eljutottak az első félidő utolsó pillanataiban, de Kerezsi Zalán kapu mellé lőtt, így maradt az 1-0-s hazai vezetés.

A második játékrész első nagy helyzetét a kispestiek dolgozták ki. Májer Milán egy szép egyéni megmozdulást követően betört a tizenhatoson belülre, de lövését Kovács védte. A Ferencváros is többet próbálkozott, mint az első félidőben. Az 57. percben a csereként beállt Leandro de Almeida fordult le védőjéről a tizenhatos előterében, majd ballal lőtt, de Tomas Tujvel védett. Nem sokkal később ismét kapusunknak kellett résen lennie egy távoli Honvéd-lövésnél, sőt egy hátul elveszített labda után Kovács még egy nagy bravúrt is bemutatott. A szintén cserejátékos, Gera Zalán válaszként éles szögből próbálkozott a másik oldalon, de nem járt sikerrel.

A 78. percben ismét Honvéd-lövés érkezett egy újabb nagy Kovács-védés kíséretében. Bár a Honvéd irányította a mérkőzést, a hajrára felélénkült az FTC II is, de a helyzetek elmaradtak, így a Budapest Honvéd-MFA II 1-0-ra legyőzte a Ferencváros második számú csapatát. Együttesünk a 31. fordulóban április 17-én, vasárnap 17 órától a Monor vendége lesz.

NB III Közép-csoport, 30. forduló
Budapest Honvéd-MFA II-FTC II 1-0 (1-0)
Budapest, Honvéd MFA Utánpótlás Központ. Játékvezető: Kovács Gábor Péter
FTC II: Kovács M. – Kaján, Könczey, Orosz M., Arday – Mazzonetto A., Godányi – Vida K., Pintér D., Lisztes K. – Baturina. Vezetőedző: Borbély Balázs
Gólszerző: Irimiás (33.)

Cikkajánló

NB III: Döntetlen a Pénzügyőr ellen

Második csapatunk hazai pályán ikszelt.

Nem bírtunk az MTK II-vel

Tartalékcsapatunk négygólos vereséget szenvedett az NB III-as örökrangadón.

Berényi mesterhármasa is kellett a Dunaújváros ellen

Második számú labdarúgócsapatunk 4-2-re nyert hazai pályán az NB III 15. fordulójában.

Kétgólos vereség Pécsett

Tartalékcsapatunk nem bírt a Péccsel az idegenbeli NB III-as bajnokin.

Júlio Romao is betalált, legyőztük a Szekszárdot

Az FTC II labdarúgócsapata 3-0-ra nyert hazai pályán az NB III-ban.

NB III: drámai meccsen egygólos vereség

NB III-as labdarúgócsapatunk a hajrában egyenlített, végül egy hosszabbításban kapott góllal kikapott.

Döntetlen a Kaposvár ellen

Második számú labdarúgócsapatunk hazai pályán lépett pályára a bajnokságban.

Győzelem Siófokon

Az FTC II Vén Áron góljával nyert 1-0-ra az NB III-ban, és a bajnokság második helyén áll.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin