2022. február 13.
A két gyors gólra nem volt válasz
Az FTC II kétgólos vereséggel kezdte az évet az NB III Közép-csoportjában.

A labdarúgó NB III Közép-csoportjában szereplő tartalékcsapatunk, az FTC február 13-án, vasárnap kezdte meg idei szereplését – Borbély Balázs vezetőedző együttese az év első tétmérkőzésén az MTK Budapest tartalékjait látta vendégül az FTC-MVM Népligeti Sportközpontban. Nem kezdtünk jól, Kovács Máté passza után ugyanis a 16 méterről célzó Clinton Osei révén már a 3. percben megszerezte a vezetést az ellenfél (0-1).

A gyors találat után még hosszan váratott magára az első lehetőségünk, az első játékrész hajrájában azonban Vida Kristóf és Roko Baturina előtt is adódott helyzet. Kevéssel az első 45 perc lefújása előtt büntetőt végezhetett el az MTK Budapest II, Kovácsréti Márk azonban kihagyta, így maradt a 0-1.

A térfelcserét követő újabb gyors találattal növelte kettőre előnyét a vendégcsapat, miután a 49. percben Miknyóczki Ádám tört be a tizenhatoson belülre, majd lőtt a kapuba öt méterről. Ezzel kialakult a 2-0-s végeredmény is, a mieinknek ezúttal szépíteni sem sikerült.

Az élvonalbeli tapasztalattal rendelkező Roko Baturina sem tudott segíteni

- Úgy éreztem, hogy jól sikerült a felkészülésünk, ezért pozitív várakozásokkal álltunk hozzá a meccshez. Ehhez képest nem indult jól a találkozó, az első 10-15 percben meglepett minket az MTK a magas letámadásaival. Ellenfelünk erős kerettel állt fel, hamar meg is szerezte a vezetést, ezt követően eltartott egy kis ideig, ameddig visszajöttünk a meccsbe. Az első félidő vége már jó volt, tudtunk helyzeteket kialakítani, de nem sikerült gólt szereznünk. A szünetben átbeszéltük a tapasztalatokat, ám a második félidő elején megint elaludtunk, egy újabb hiba után gólt kaptunk, kettőről pedig nem tudtunk felállni, mert a vasárnap látott MTK annyival jobb volt, hogy nem engedte ki a kezéből ezt a meccset – értékelt Borbély Balázs.

Együttesünk legközelebb február 20-án, a Rákosmente FC vendégeként lép pályára a bajnokságban.

NB III Közép-csoport, 21. forduló

FTC II–MTK Budapest II 0-2 (0-1)

Budapest, FTC-MVM Népligeti Sportközpont. Játékvezető: Gál Péter

FTC II: Mergl - Kaján (Godányi, 59.), Orosz., Szücs, Arday - Mazzonetto A., Varga. (Gera., 28.), Pintér D. (Cubra, 77.) - Mazzonetto N., Baturina, Vida K. (Pajti, 77.).

Sárga lap: Gera (28.), Arday (30.), Mazzonetto A. (35.), Mazzonetto N. (71.), Szücs (88.), illetve Miknyóczki (37.)

Gólszerzők: Osei (3.), Miknyóczki (49.)

Cikkajánló

Utolsó percben kapott góllal szenvedtünk vereséget

Második csapatunk hiába vezetett már 2-0-ra is, végül pont nélkül maradt az Iváncsa ellen.

Hatgólos döntetlen az Érd ellen

Tartalékcsapatunk 3-3-ra végzett a labdarúgó NB III-ban az Érd vendégeként.

Szoros meccsen nyertünk a Sárbogárd ellen

Az FTC II 1-0-ra győzött a Népligetben rendezett NB III-as bajnokin.

Ötgólos siker a Majosi SE ellen

Férfi tartalék labdarúgócsapatunk szoros első félidő után sima győzelmet aratott az NB III-ban.

Első bajnoki vereségét szenvedte el az FTC II

A labdarúgó NB III-ban szereplő tartalékcsapatunk 3-0-ra kapott ki Pécsett.

NB III: Döntetlen Pakson

Második számú labdarúgócsapatunk a Paksi FC II vendégeként játszott 2–2-es döntetlent.

Kétgólos Fradi-győzelem az NB III-ban

Tartalékcsapatunk először lépett pályára a Dél-Nyugati csoport 2026/2027-es kiírásában.

Egy héttel elhalasztották paksi meccsünket

Az FTC II továbbra sem lép pályára a harmadosztályú bajnokságban.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin