2026. szeptember 26.
Egy pontot megmentett Kaposváron az FTC II
Hátrányból felállva egyenlített a harmadosztályú bajnokságban szereplő tartalékcsapatunk.

Vereség után szeretett volna javítani a Ferencváros tartalékcsapata a labdarúgó NB III Dél-Nyugati csoportjának 9. fordulójában, az előző hétvégén ugyanis az Iváncsa elvitte mindhárom pontot az FTC-MVM Népligeti Sportközpontból. Tóth Mihály vezetőedző csapata ezúttal a Kaposvári Rákóczi FC vendégeként lépett pályára.

Nem kezdett jól a Fradi, a hazaiak ugyanis a 24. percben megszerezték a vezetést, majd néggyel később tovább növelték előnyüket. Mindezek után a szünetben 2-0-s előnyben voltak a kaposváriak. A térfélcserét követően azonban változott a játék képe, Benczik Zoltán révén a 49. minutumban sikerült szépíteni (2-1), az 54. percben pedig Czinege Zsombor gólja egyenlítést ért (2-2).

A folytatásban mindkét fél előtt adódtak lehetőségek, a Ferencváros előtt kínálkozó legnagyobb helyzet azonban kimaradt, amikor kevéssel a lefújás előtt Kovács Márk kihagyta a megítélt büntetőt. A végeredmény 2-2 lett.

– Két nagyon hektikus félidőt játszottunk, a hosszú utazást követően dekoncentráltan, tompán kezdtük, megérdemelten vezetett az ellenfél. A második félidőre kicsit változtattunk, próbáltuk rendezni a sorokat. A teljesítményünk szerintem ekkor már nagyon rendben volt, de azt is el kell ismerni, az ellenfélnek is sok lehetősége volt. Nem szoktam külön kiemelni játékosokat, de kapusunk, Ulviczki Balázs remek teljesítményére nagy szükségünk volt, ő tartott meccsben minket – értékelte a találkozót Tóth Mihály.

Folytatás október 3-án, azaz jövő szombaton, amikor az MTK Budapest II lesz az FTC II vendége.

NB III Dél-Nyugati csoport, 9. forduló

Kaposvári Rákóczi FC–FTC II 2-2 (2-0)

Kaposvár, Kaposvári Rákóczi Stadion. Játékvezető: Gáspár A.

FTC II: Ulviczki – Kaján, Nagy K., Griffin, Vén B (Sass, 67.). – Pappoe, Tóth M. (Berki, 46.) – Benczik (Skotner, 86.), Olalekan (Czéh, 90+1.), Czinege – Serdiukov (Kovács M., 67.). Vezetőedző: Tóth Mihály

Gólszerzők: Szederkényi (24.), Rácz B. (28.), illetve Benczik (49.), Czinege (54.)

Cikkajánló

Kiütéses győzelmet aratott NB III-as csapatunk

Az NB III Dél-Nyugati csoportjában szereplő FTC II hazai pályán győzte le 5-0-ra a Szekszárdi UFC-t.

A negyedik siker nem jött össze, vereség Siófokon

Férfi tartalék labdarúgócsapatunk 3-1-re kikapott a Balaton partján.

Sima győzelem a Budafok ellen

Tartalék labdarúgócsapatunk 3-1-re győzött az NB III-ban.

Fordított és négy gólt szerezve nyert az FTC II Pécsen

A gólzáporos második félidőben tíz perc alatt eldöntötte csapatunk a mérkőzést a PTE-PEAC ellen.

Hatásos volt a csapatépítő, újra nyert az FTC II

Tartalékcsapatunk 2-0-ra legyőzte az MTK Budapest tartalékjait a labdarúgó NB III Dél-Nyugati csoportjában.

Utolsó percben kapott góllal szenvedtünk vereséget

Második csapatunk hiába vezetett már 2-0-ra is, végül pont nélkül maradt az Iváncsa ellen.

Hatgólos döntetlen az Érd ellen

Tartalékcsapatunk 3-3-ra végzett a labdarúgó NB III-ban az Érd vendégeként.

Szoros meccsen nyertünk a Sárbogárd ellen

Az FTC II 1-0-ra győzött a Népligetben rendezett NB III-as bajnokin.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin