2022. május 8.
Egy ponttal távoztunk Makóról
Második számú labdarúgócsapatunk ugyan vezetett Pintér Dániel góljával, végül 1-1-es döntetlenre végzett.

A labdarúgó NB III Közép-csoportjának 35. fordulójában Makóra látogatott az FTC II. Borbély Balázs a Szécsi Gergő – Godányi Dominik, Könczey Márk, Kaján Norbert, Csontos Dominik – Leandro de Almeida, Pajti Attila - Pintér Dániel, Mazzonetto Alessio, Vogyicska Balázs - Gera Zalán összeállításban küldte pályára csapatát.

Az első percekben a csapatok keresték egymáson a fogást, többnyire mezőnyjáték folyt a pályán. A 12. percben ugyan betaláltak a hazaiak, de kezezés miatt a játékvezető érvénytelenítette a gólt. Hat perccel később viszont megszerezte a vezetést a Ferencváros második számú csapata. Pintér Dániel kihasználta a makói védők hibáját, elcsípett egy passzt, majd közelről a rövid felsőbe lőtt. A Makó egyre többször került a kapunk közelébe, de nagy helyzetet nem tudott kialakítani, így vezettünk a szünetben.

A második játékrész elején kétszer is veszélyeztettük a makói kaput, de előbb jócskán mellé lőttünk, majd egy ígéretesebb szituációban gyengére sikerült a befejezés. A 70. perctől kezdve állandósult a Makó mezőnyfölénye, amely helyzetekben is megmutatkozott, de a gól elmaradt.

A 80. percig álltuk a makói rohamokat, akkor azonban Juhász Jónás kiegyenlített. Sőt, a hazaiak játékosa ismét betalált a 84. percben, de a játékvezető ezúttal les miatt nem adta meg a találatot. A hajrában még volt egy nagy lehetőségünk, de támadónk centikkel mellé lőtt, így maradt az 1-1-es döntetlen.

Az FTC II a 36. fordulóban május 15-én, vasárnap 11 órától az FTC-MVM Népligeti Sportközpontban fogadja a Vácot.

FÉRFI LABDARÚGÁS
NB III, Közép-csoport, 35. forduló:
Makó FC–FTC II 1-1 (0-1)
FTC II: Szécsi – Godányi, Könczey, Kaján, Csontos D. – Leandro, Pajti - Pintér D., Mazzonetto A., Vogyicska - Gera Z.
Vezetőedző: Borbély Balázs
Gólszerzők: Juhász J. (80.), ill. Pintér D. (18.)

Cikkajánló

Egy pontot megmentett Kaposváron az FTC II

Hátrányból felállva egyenlített a harmadosztályú bajnokságban szereplő tartalékcsapatunk.

Utolsó percben kapott góllal szenvedtünk vereséget

Második csapatunk hiába vezetett már 2-0-ra is, végül pont nélkül maradt az Iváncsa ellen.

Hatgólos döntetlen az Érd ellen

Tartalékcsapatunk 3-3-ra végzett a labdarúgó NB III-ban az Érd vendégeként.

Szoros meccsen nyertünk a Sárbogárd ellen

Az FTC II 1-0-ra győzött a Népligetben rendezett NB III-as bajnokin.

Ötgólos siker a Majosi SE ellen

Férfi tartalék labdarúgócsapatunk szoros első félidő után sima győzelmet aratott az NB III-ban.

Első bajnoki vereségét szenvedte el az FTC II

A labdarúgó NB III-ban szereplő tartalékcsapatunk 3-0-ra kapott ki Pécsett.

NB III: Döntetlen Pakson

Második számú labdarúgócsapatunk a Paksi FC II vendégeként játszott 2–2-es döntetlent.

Kétgólos Fradi-győzelem az NB III-ban

Tartalékcsapatunk először lépett pályára a Dél-Nyugati csoport 2026/2027-es kiírásában.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin