NB III-as labdarúgócsapatunk a bajnokság 14. fordulójában a Nagykanizsa együttesét fogadta a Kocsis Sándor Sportközpontban.
Az első félidő kiegyenlített játékot hozott, mindkét csapat előtt adódtak lehetőségek, de gól nem született, így 0-0-val mentek szünetre. A fordulás után az FTC tudta fokozni az iramot, több helyzetet dolgozott ki, mint ellenfele. A 64. percben Gágyor Domán révén megszereztük a vezetést (1-0). Előnyünket a mérkőzés végéig megőriztük, így 1-0-ra legyőztük a Nagykanizsát.
Az FTC II legközelebb november 12-én, vasárnap 11.00-tól a Paksi FC II vendégeként lép pályára.
Férfi labdarúgás,
NB III Dél-nyugati csoport, 14. forduló
FTC II – Nagykanizsa 1-0 (0-0)
Budapest, Kocsis Sándor Sportközpont
FTC II: Őri – Lukács, Almássy, Takács, Shadirac, Molnár (Bagi, 46.) – Manner, Tóth, Baráth (Ladányi, 92.) – Gágyor (Keita, 88.), Katona
Vezetőedző: Korolovszky Gábor
Sárga lapok: Baráth (51.), Őri (94.), Lukács (95.)
Gól: Gágyor (64.)
Hátrányból felállva egyenlített a harmadosztályú bajnokságban szereplő tartalékcsapatunk.
Második csapatunk hiába vezetett már 2-0-ra is, végül pont nélkül maradt az Iváncsa ellen.
Tartalékcsapatunk 3-3-ra végzett a labdarúgó NB III-ban az Érd vendégeként.
Az FTC II 1-0-ra győzött a Népligetben rendezett NB III-as bajnokin.
Férfi tartalék labdarúgócsapatunk szoros első félidő után sima győzelmet aratott az NB III-ban.
A labdarúgó NB III-ban szereplő tartalékcsapatunk 3-0-ra kapott ki Pécsett.
Második számú labdarúgócsapatunk a Paksi FC II vendégeként játszott 2–2-es döntetlent.
Tartalékcsapatunk először lépett pályára a Dél-Nyugati csoport 2026/2027-es kiírásában.