Az NB III Dél-Nyugati csoportjában szereplő tartalék labdarúgócsapatunk, az FTC II a bajnokság 13. játéknapján, vasárnap az FC Dunaföldvár vendége volt. Korolovszky Gábor vezetőedző együttese a múlt heti győzelem után ezúttal 1-0-ra kikapott.
Az első játékrész még döntetlen eredménnyel zárult, a 69. percben azonban Gál Szabolcs megszerezte a mérkőzés egyetlen találatát, és ezzel a három pontot is.
Együttesünk legközelebb november 5-én, vasárnap lép pályára, akkor az FC Nagykanizsa látogat a Kocsis Sándor Sportközpontba.
NB III Dél-Nyugati csoport, 13. forduló
FC Dunaföldvár–FTC II 1-0 (0-0)
Dunaföldvár, Dunaföldvár FC Sporttelep. Játékvezető: Iványi Gábor
FTC II: Radnóti – Lukács, Almássy, Shadirac, Dhonata (Fenyvesi, 62.) – Tóth A., Keita (Molnár M., 46.) – Ladányi (Berényi, 70.), Birkás (Serdiukov, 80.), Manner – Gágyor. Vezetőedző: Korolovszky Gábor
Gólszerző: Gál (69.)
Hátrányból felállva egyenlített a harmadosztályú bajnokságban szereplő tartalékcsapatunk.
Második csapatunk hiába vezetett már 2-0-ra is, végül pont nélkül maradt az Iváncsa ellen.
Tartalékcsapatunk 3-3-ra végzett a labdarúgó NB III-ban az Érd vendégeként.
Az FTC II 1-0-ra győzött a Népligetben rendezett NB III-as bajnokin.
Férfi tartalék labdarúgócsapatunk szoros első félidő után sima győzelmet aratott az NB III-ban.
A labdarúgó NB III-ban szereplő tartalékcsapatunk 3-0-ra kapott ki Pécsett.
Második számú labdarúgócsapatunk a Paksi FC II vendégeként játszott 2–2-es döntetlent.
Tartalékcsapatunk először lépett pályára a Dél-Nyugati csoport 2026/2027-es kiírásában.