2022. február 20.
Gavric és Baturina góljával legyőztük a Rákosmentét
Közel 75 percet játszott emberhátrányban NB III-as csapatunk, de így is kétgólos sikert aratott.

Az NB III Közép csoportjában szereplő második számú csapatunk egy héttel korábban, február 13-án, vasárnap egy vereséggel indította a 2021/22-es bajnoki idény tavaszi felét. A folytatásban Borbély Balázs tanítványai a tabella 18. helyén álló Rákosmente együtteséhez látogattak az RKSK Sporttelepre.

Nagyszerűen kezdtük a mérkőzést, ugyanis egy látványos támadás után büntetőhöz jutottunk, amit Gavric értékesített. A vezetést jelentő gólunk után szinte azonnal emberhátrányba kerültünk. Ezt követően a védekezésre kellett nagyobb hangsúlyt fektetnünk, és bár az ellenfélnek voltak helyzetei, védelmünk állta a sarat, így egygólos vezetéssel mentünk a pihenőre.

A fordulás után sem változott a játék képe, a hazaiak mindent megpróbáltak annak érdekében, hogy kihasználják emberelőnyüket, de nem tudták bevenni Kovács kapuját. Az emberhátrány ellenére a mieink előtt is adódtak is lehetőségek, de ezeket a meccs hajrájáig nem sikerült gólra váltani: a 78. percben azonban érkezett Roko Baturina, és lezárta a még nyitott kérdéseket.

A 2-0-ra megnyert összecsapás után vezetőedzőnk, Borbély Balázs értékelt:
- Úgy gondolom, hogy jól kezdtük a mérkőzést, kontrolláltuk a játékot, és egy remek akciót követően meg is szereztük a vezetést - kezdte Borbély Balázs. - Ezután egy egyéni hiba miatt emberhátrányba kerültünk, és azonnal megváltozott a játék képe. Természetesen az ellenfélnek is megvoltak a lehetőségei, de ezeket nem tudta gólra váltani, míg mi a meccs végén ismét eredményesek voltunk. Mindenképp meg kell dicsérni a játékosokat, akik kitartóan küzdöttek a kiállítás ellenére is. Olyan munkát raktunk bele ebbe a meccsbe, hogy nyugodtan kijelenthető, hogy megérdemelten hoztuk el a három pontot.

FÉRFI LABDARÚGÁS,
NB III Közép csoport
Rákosmente – FTC II 0-2 (0-1)

FTC II: Kovács – Juhász (Pintér, 91.), Cubra (Orosz, 76.), Könczey, Szűcs – Kaján, Gavric, N. Mazzonetto (Varga, 59.), A. Mazzonetto, Godányi – Baturina
Vezetőedző: Borbély Balázs

Sárga lapok: Agóts (37.), Olasz (82.), illetve A. Mazzonetto (52.)

Piros lap: Szűcs (16.)

Gólok: Gavric (14.), Baturina (78.)

Cikkajánló

NB III: Döntetlen a Pénzügyőr ellen

Második csapatunk hazai pályán ikszelt.

Nem bírtunk az MTK II-vel

Tartalékcsapatunk négygólos vereséget szenvedett az NB III-as örökrangadón.

Berényi mesterhármasa is kellett a Dunaújváros ellen

Második számú labdarúgócsapatunk 4-2-re nyert hazai pályán az NB III 15. fordulójában.

Kétgólos vereség Pécsett

Tartalékcsapatunk nem bírt a Péccsel az idegenbeli NB III-as bajnokin.

Júlio Romao is betalált, legyőztük a Szekszárdot

Az FTC II labdarúgócsapata 3-0-ra nyert hazai pályán az NB III-ban.

NB III: drámai meccsen egygólos vereség

NB III-as labdarúgócsapatunk a hajrában egyenlített, végül egy hosszabbításban kapott góllal kikapott.

Döntetlen a Kaposvár ellen

Második számú labdarúgócsapatunk hazai pályán lépett pályára a bajnokságban.

Győzelem Siófokon

Az FTC II Vén Áron góljával nyert 1-0-ra az NB III-ban, és a bajnokság második helyén áll.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin