2021. május 23.
Gyors Jones-gól után magabiztos győzelem
Tartalékcsapatunk korán megszerezte a vezetést, majd végig előnyben futballozva győzött a Taksony ellen.

Az NB III Közép csoportjában szereplő labdarúgócsapatunk a bajnokság 37. fordulójában a Taksony SE együttesét látta vendégül az FTC-MVM Népligeti Sportközpontban.

A mieink az első perctől kezdve nagy mezőnyfölényben játszottak, aminek már az ötödik percben meg is lett az eredménye: Molnár indítása után Jones lépett ki és lőtt a taksonyi kapuba (1-0). A játék képe ezután sem változott, mi domináltunk, mi irányítottunk, de a második gólra egészen a 35. percig várni kellett: Jones egy remek labdaátvétel után ívelt középre, ahol aztán Vida tessékelte a vendég kapuba a játékszert (2-0).

Máté Csaba változtatott a szünetben: Pócsik helyett Nicoló Mazzonetto érkezett, míg Szabó Levente helyét Hajdú Roland vette át. A vérfrissítés jót tett a csapatnak, hiszen 15 percnyi játék után jött az újabb gól: ezúttal a csereként pályára lépő Mazzonetto volt eredményes (3-0). Együttesünk nem vett vissza az iramból, percekkel később egy szöglet után Leandro szerezte meg a negyedik Fradi-gólt (4-0). A négygólos előny nem volt elég a mieinknek, az utolsó percekre fordulva még kétszer eredményesek voltak: előbb Mazzonetto lőtte meg maga második gólját (5-0), míg a ráadásban Hajdú értékesített egy büntetőt (6-0).

- Először is minden tiszteletem a Taksony csapatáé, hiszen nehéz helyzetben vannak, de így is becsülettel kiállnak és küzdenek minden egyes mérkőzésen – kezdte a meccs utáni értékelést csapatunk vezetőedzője, Máté Csaba. - Végig támadtuk a találkozót, nagy mezőnyfölényben játszottunk, sok helyzetet tudtunk kialakítani, amelyekből hatszor sikerült is betalálnunk. Mi diktáltuk a tempót, de ezt nem volt egyszerű fenntartani a sok játékmegszakítás miatt. Örömteli, hogy néhány játékosunk újra megtalálta a góllövő cipőjét. Gratulálok a csapatnak a győzelemhez!

Máté Csaba együttese a bajnokság következő, egyben utolsó fordulójában május 30-án, vasárnap a Kozármisleny vendégeként lép pályára.

Férfi labdarúgás, NB III Közép csoport, 37. forduló
FTC II – Taksony 6-0 (2-0)

FTC II: Oroszi (Mergl, 66.) – Orosz, Könczey, Molnár, Arday – Szabó R. (Nagy O., 66.), Leo, Szabó Levente (Hajdú, 46.) – Pócsik (N. Mazzonetto, 46.), Jones, Vida

Gólszerzők: Jones (5.), Vida (35.), N. Mazzonetto (59., 87.), Leandro (66.), Hajdú (91. – büntető)

Cikkajánló

NB III: Győzelem az Érd ellen

Második csapatunk 3-0-ra verte az Érdet.

NB III: Kétgólos vereség Kaposváron

Második számú labdarúgócsapatunk 2-0-ra maradt alul a Kaposvári Rákóczi vendégeként.

Döntetlen hazai pályán a Mohács ellen

NB III-as labdarúgócsapatunk 1-1-es döntetlent játszott hazai pályán a bajnokság 22. fordulójában.

Nem született gól Dunaújvárosban

NB III-as labdarúgócsapatunk 0-0-s döntetlent játszott a bajnokság 21. fordulójában.

NB III: Vereség az Iváncsa ellen

Második csapatunk 2-1-s vereséget szenvedett a 20. fordulóban.

Egy gól döntött, vereség az MTK II ellen

Az FTC II kiélezett meccsen szenvedett vereség a bajnokság 19. fordulójában.

Egygólos vereség a tavaszi nyitányon

NB III-as férfi labdarúgócsapatunk 2-1-re kikapott a Bonyhád-Majos ellen a bajnokság 18. fordulójában.

Győzelem hajrágólokkal

A dobogón zárta az őszt az FTC II, amely nem adta fel, és a végén nyerte meg a Fehérvár elleni meccset.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin