2026. március 1.
Győztes rajt tartalékcsapatunktól
Az FTC II hátrányból fordítva nyert az NB III Dél-Nyugati csoportjának idei első, vasárnapi, paksi mérkőzésén.

Az NB III Dél-Nyugati csoportjában szereplő FTC II 2025. november 23. után vasárnap játszott újra tétmérkőzést. A téli szünetben fontos változás történt a csapat életében, a korábbi vezetőedző, a Soroksárhoz távozott Korolovszky Gábor helyét ugyanis a Ferencváros korábbi labdarúgója, Tóth Mihály vette át.

A bajnokság 18. fordulójában Paksra, a Paksi FC tartalékcsapatához látogatott a gárda, amely soraiban ott volt visszajátszóként Lisztes Krisztián is. A mások mellett a magyar válogatott Ádám Martinnal kiálló házigazda szerezte meg a vezetést Pesti Zoltán révén a 20. minutumban, erre azonban még a szünet előtt, a 43. percben válaszolt Berényi Erik (1-1).

A térfélcsere után Berényi megszerezte második gólját is, így 56 percnyi játék után 2-1-re vezetett az FTC II. A pontok sorsa végül a hajrában dőlt el: Benczik Zoltán a 82. percben vette be a paksiak kapuját, ezzel kialakítva a 3-1-es végeredményt. Sikerével tartalékcsapatunk 35 pontos, és a riválisok mérkőzései előtt a pontverseny 4. helyén áll.

– Nagyon értékes három pontot szerezünk, hiszen az ellenfél soraiban hat-hét visszajátszó játékos is volt, többen komoly NB I-es vagy akár válogatott múlttal rendelkeznek. Az első húsz percben a hazaiak irányítottak, de onnantól felnőttünk a feladathoz, sok nagy lehetőségünk volt, így megérdemelten nyertünk – nyilatkozta a lefújás után az FTC II-t felkészítő Tóth Mihály.

Folytatás március 8-án, vasárnap, akkor az Érdi VSE érkezik az FTC-MVM Népligeti Sportközpontba.

NB III, Dél-nyugati csoport, 18. forduló

Paksi FC II–FTC II 1-3 (1-1)

Paks. Játékvezető: Fehérvári Patrik

FTC II: Ulviczki – Kaján, Komáromi, Garnett, Vén B. (Birkás, 66.) – Tóth M., Kovács M., Lukács (Serdiukov, 84.), Alonge (Ledniczky, 66.) – Berényi (Orosz, 84.), Lisztes (Benczik, 34.). Vezetőedző: Tóth Mihály

Gólszerzők: Pesti (20.), illetve Berényi (43., 56.), Benczik (82.)

Cikkajánló

Lisztes két perc alatt döntött Dombóváron

Második számú labdarúgócsapatunk 3-0-ra nyert Dombóváron az NB III Dél-Nyugati csoportjában.

A hajrában veszített tartalékcsapatunk

Küzdelmes meccset játszott az FTC II a labdarúgó NB III Dél-Nyugati csoportjának vasárnapi, hazai mérkőzésén.

Három tényező, amiből a Fradinál sem enged Tóth Mihály

Interjú az FTC II vezetőedzőjeként vasárnap debütált korábbi játékosunkkal, Tóth Mihállyal.

Tóth Mihály veszi át az FTC II vezetését

Második számú labdarúgócsapatunk élén januártól bajnok korábbi támadónk dolgozik – VIDEÓ!

Német Kupa-győztes klubbal készült az FTC II

Második számú labdarúgócsapatunk az Union Berlin ellen játszott felkészülési mérkőzést.

NB III: Döntetlen a Pénzügyőr ellen

Második csapatunk hazai pályán ikszelt.

Nem bírtunk az MTK II-vel

Tartalékcsapatunk négygólos vereséget szenvedett az NB III-as örökrangadón.

Berényi mesterhármasa is kellett a Dunaújváros ellen

Második számú labdarúgócsapatunk 4-2-re nyert hazai pályán az NB III 15. fordulójában.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin