
A labdarúgó NB III Közép-csoportjának 10. fordulójában az FTC II az FC Dabas vendégeként lépett pályára.
Mozgalmasan kezdődött a mérkőzés, már az első percekben sok helyzetet alakítottak ki a csapatok. A 11. percben Kovács Péter révén a hazaiak szereztek vezetést, de sokáig nem örülhettek, ugyanis Pintér Dániel kiegyenlített.
A folytatásban is több ígéretes támadást vezettek a hazaiak és a ferencvárosiak, de újabb gólt ismét a Dabas szerzett. A 19. percben Busa Bence egy rögzített szituáció után vette be Kovács Marcell kapuját. A szünetre azonban nem tudtak előnnyel vonulni a dabasiak, ugyanis Franck Boli a 35. percben ismét egalizált.
A második félidőben is folytatódott a küzdelmes, harcos játéko sok kidolgozott lehetőséggel. A 76. percben Boli megkapta második sárga lapját, így kiállította a játékvezető. Az ellentámadásból büntetőhöz jutott a Dabas, de Kovács remekül hárított. A hazaiak viszont éltek az emberelőnnyel és a 81. percben Rábold Richárd révén harmadszor is előnybe kerültek. Az FTC II játékosai nem adták fel és nagyot küzdöttek. Ennek eredményeként Leandro a 88. percben betalált és pontot mentett a csapatnak.
Az FTC II legközelebb fővárosi rangadót játszik a Budapest Honvéd-MFA II-vel október 10-én, vasárnap 11 órától az FTC-MVM Népligeti Sportközpontban.
FÉRFI LABDARÚGÁS
NB III, KÖZÉP-CSOPORT, 10. FORDULÓ
FC Dabas-FTC II 3-3 (2-2)
FTC II: Kovács M. - Godányi (Burzi, 86.), Dvali, Cubra, Arday - Leandro, Mazzonetto A., Varga S., Pintér D. (Vida K., 82.) - Boli, Gera Z. (Mazzonetto N., 46.)
Vezetőedző: Borbély Balázs
Gólszerzők: Kovács P. (11.), Busa (19.), Rábold (81.), ill. Pintér D. (12.), Boli (35.), Leandro (88.)
Kiállítva: Boli (76.)
A Ferencváros II kétgólos hátrányból fordítva nyert Dunajújvárosban az NB III utolsó fordulójában.
Összesen hét gólt hozott az FTC II vasárnapi bajnoki mérkőzése.
Tartalékcsapatunk Szekszárdon nyert az NB III 28. fordulójának vasárnapi mérkőzésén.
Második számú labdarúgócsapatunk 3-2-es vereséget szenvedett az NB III 27. fordulójában.
Tartalékcsapatunk 1-0-ra nyert a labdarúgó NB III Dél-Nyugati csoportjában.
Az FTC II a második félidőben megszerezte a vezetést, de a vendégek a hajrában egyenlítettek.
Czinege Zsombor két góllal és egy gólpasszal járult hozzá a balatonlellei 3-1-es sikerhez.
Az FTC II labdarúgócsapata 1-1-es döntetlent játszott a Nagykanizsa ellen a Népligetben.