Az NB III Dél-Nyugati csoportjának vasárnap lejátszott 3. játéknapján tartalékcsapatunk, az FTC II a Bonyhád-Majos vendégeként lépett pályára.
A házigazda szerezte meg a vezetést a 30. minutumban Sajnovics Milán révén, erre már nem is tudtunk válaszolni az első játékrészben, 1-0-s hazai vezetésnél mehettek szünetre a csapatok. A fordulást követően Ladányi Gergő találatával hamar, már a 48. percben sikerült egalizálni (1-1), a 64. percben pedig már át is vettük a vezetést, miután Varga Zétény is beköszönt. Ez a találat alakította ki a 2-1-es végeredményt, Korolovszky Gábor együttese harmadik bajnokiján másodszor is győzött.
Az FTC II legközelebb augusztus 19-én, szombaton játszik bajnokit, akkor az MTK Budapest II csapatát fogadjuk.
NB III Dél-Nyugati csoport, 3. forduló
Bonyhád-Majos–FTC II 1-2 (1-0)
Bonyhád-Majos, Majosi SE Sporttelep. Játékvezető: Holczbauer Flórián
FTC II: Őri – Lukács, Horváth B., Say Shadirac, Dhonata – Tóth A., Fenyvesi (Bagi, 46.) – Varga Z. (Molnár M., 90+3.), Birkás, Ladányi (Szabó Sz., 69.) – Berényi. Vezetőedző: Korolovszky Gábor
Gólszerzők: Sajnovics (30.), illetve Ladányi (48.) és Varga Z. (64.)
A labdarúgó NB III-ban szereplő tartalékcsapatunk 3-0-ra kapott ki Pécsett.
Második számú labdarúgócsapatunk a Paksi FC II vendégeként játszott 2–2-es döntetlent.
Tartalékcsapatunk először lépett pályára a Dél-Nyugati csoport 2026/2027-es kiírásában.
Az FTC II továbbra sem lép pályára a harmadosztályú bajnokságban.
A Liverpool korábbi angol válogatott középpályása, Adam Lallana csapatával érkezett egy mérkőzésre.
Második számú labdarúgócsapatunk a Southampton U21-es együttesével játszott felkészülési mérkőzést.
Bolgár Botond kölcsönadását meghosszabbították, a 18 éves labdarúgó újabb kecskeméti szezonra készülhet.
A Ferencváros II kétgólos hátrányból fordítva nyert Dunajújvárosban az NB III utolsó fordulójában.