2026. április 11.
Idegenbeli győzelem a labdarúgó NB III-ban
Czinege Zsombor két góllal és egy gólpasszal járult hozzá a balatonlellei 3-1-es sikerhez.

Győzelemmel folytatta szereplését az FTC tartalékcsapata az NB III Dél-Nyugati csoportjában. Tóth Mihály vezetőedző együttese a Nagykanizsa elleni, múlt heti 1-1-es döntetlen után a tabella 14. helyén álló Balatonlelle otthonába látogatott szombaton.

A 2008-as születésű Czinege Zsombor révén korán, már a 4. percben megszereztük a vezetést, a további gólhelyzeteket azonban nem sikerült értékesíteni, ráadásul a hazaiak még a szünet előtt egyenlíteni tudtak, így 1-1-es állásnál ért véget az első játékrész. A térfélcsere után Czinege gólpasszát követően Oleksii Serdiukov talált a kapuba a 65. percben, hárommal később pedig Czinege ismét beköszönt, ezzel kialakítva a 3-1-es végeredményt. A találkozót első csapatunk labdarúgója, Botka Endre is végigjátszotta. Ezzel a sikerrel az FTC II 24 forduló után negyedik a pontversenyben.

– Megérdemelt győzelmet arattunk. Az első félidőben akár nagyobb arányban is vezethettünk volna, viszont a támadásaink végén egy kicsit pontatlanok voltunk, jobban kellett volna koncentrálnunk az utolsó passzoknál. Ez a második játékrészben jobban sikerült, ezért is szereztünk három gólt. Egy-két gól minimum maradt még a csapatban – kezdte értékelését Tóth Mihály. – Nem szoktam játékost kiemelni, de a fiatal Czinege Zsombor most megérdemli, hiszen két gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott. Ezúton szeretnék gratulálni neki az egész stáb nevében.

Az FTC II legközelebb április 19-én, jövő vasárnap lép pályára, akkor a BFC Siófokot fogadja az FTC-MVM Népligeti Sportközpontban.

NB III Dél-Nyugati csoport, 24. forduló

Greenplan Balatonlelle SE–FTC II 1-3 (1-1)

Balatonlelle, Balatonlellei SE Sporttelep. Játékvezető: Maml Zoltán

FTC II: Tóth Z. – Kaján (Lestál, 72.), Komáromi, Botka, Vén B. (Tóth M., 46.) – Fenyvesi, Vén Á. – Benczik (Serdiukov, 63.), Lukács, Berényi (Ledniczky, 46.), Czinege (Orosz, 70.). Vezetőedző: Tóth Mihály.

Gólszerzők: Bán (36.), illetve Czinege (4., 68.), Serdiukov (65.)

Cikkajánló

Egy pont a bajnokesélyes ellen

Az FTC II labdarúgócsapata 1-1-es döntetlent játszott a Nagykanizsa ellen a Népligetben.

Vereség Iváncsán

Két győztes meccs után kapott ki az FTC II a harmadosztályú bajnokságban.

Ezúttal négy gólt rúgva győzött második csapatunk

Az NB III Dél-Nyugati csoportjában szereplő Ferencváros II emberhátrányban is betalált a PTE-PEAC kapujába.

Lisztes két perc alatt döntött Dombóváron

Második számú labdarúgócsapatunk 3-0-ra nyert Dombóváron az NB III Dél-Nyugati csoportjában.

A hajrában veszített tartalékcsapatunk

Küzdelmes meccset játszott az FTC II a labdarúgó NB III Dél-Nyugati csoportjának vasárnapi, hazai mérkőzésén.

Három tényező, amiből a Fradinál sem enged Tóth Mihály

Interjú az FTC II vezetőedzőjeként vasárnap debütált korábbi játékosunkkal, Tóth Mihállyal.

Győztes rajt tartalékcsapatunktól

Az FTC II hátrányból fordítva nyert az NB III Dél-Nyugati csoportjának idei első, vasárnapi, paksi mérkőzésén.

Tóth Mihály veszi át az FTC II vezetését

Második számú labdarúgócsapatunk élén januártól bajnok korábbi támadónk dolgozik – VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin