Az NB III Közép csoportjában a forduló előtt egy győzelemmel és egy döntetlennel álló FTC II a harmadik fordulóban a Rákosmentét fogadta az FTC-MVM Népligeti Sportközpontban.
Mindössze hét percet kellett várni az első ferencvárosi találatra, amikor egy baloldalról érkező beadás után Zyen Jones megelőzte a kapust, majd a kapuba fejelt. A 39. percben ismét szép támadást vezettek a mieink, egy gyorsan elvégzett szabadrúgás után Leandro a védelem mögé passzolta a labdát, Jones ismét megnyerte párharcát a kapussal szemben, majd gurításával megszerezte második gólunkat.
A félidei vezetés után nem jöttünk ki jól a második játékrészre, és az 51. percben szépítettek a vendégek. A 88. percben azonban mégis mi növeltük előnyünket: Gera Zalán, Leandro és Jones összjátéka után az ekkor már kétgólos Jones passzolt vissza Gerának, aki egy lövőcsel után 12-13 méterről újra kétgólosra növelte a különbséget. Itt még nem volt vége, hiszen a 93. percben egy kontratámadás után Ammar Ramadan beállította a 4-1-es végeredményt.
- Jó meccs volt egy veszélyes ellenféllel szemben. A Rákosmente egészpályás letámadással próbálkozott, amit jól is csináltak. A pálya nem volt a legjobb állapotban, ezért nehéz dolgunk volt a támadások felépítésénél, de ennek ellenére az első félidőben két szép támadás után voltunk eredményesek. A második félidő elején beállt cserejátékosok jó energiát hoztak a csapatba, többet volt nálunk a labda, jobban domináltunk, és később a támadásainkat is be tudtuk fejezni. A játékunkkal nem teljesen, de az eredménnyel elégedett vagyok – értékelt az FTC II vezetőedzője, Borbély Balázs.
NB III Közép csoport, 3. forduló
FTC II – Rákosmente 4-1 (2-0)
FTC II: Kovács M. – Szücs, Könczey, Cubra (Juhász B., 60.), Arday – N. Mazzonetto (Vida, 86.), Leandro – Jones, Fenyvesi (Pintér, 57.), Ramadan – Burzi (Gera, 57.)
Gól: Jones (7., 39.), Gera (88.), Ramadan (93.), illetve Vattai (51.)
Tartalékcsapatunk négygólos vereséget szenvedett az NB III-as örökrangadón.
Második számú labdarúgócsapatunk 4-2-re nyert hazai pályán az NB III 15. fordulójában.
Tartalékcsapatunk nem bírt a Péccsel az idegenbeli NB III-as bajnokin.
Az FTC II labdarúgócsapata 3-0-ra nyert hazai pályán az NB III-ban.
NB III-as labdarúgócsapatunk a hajrában egyenlített, végül egy hosszabbításban kapott góllal kikapott.
Második számú labdarúgócsapatunk hazai pályán lépett pályára a bajnokságban.
Az FTC II Vén Áron góljával nyert 1-0-ra az NB III-ban, és a bajnokság második helyén áll.