
Második számú labdarúgócsapatunk az NB III Közép-csoportjának 4. fordulójában Szekszárdra utazott.
Borbély Balázs vezetőedző a Mergl Szabolcs - Juhász Botond, Könczey Márk, Dragan Cubra, Arday Dominik - Zyen Jones, Leandro de Almeida, Pintér Dániel, Mazzonetto Nicoló, Ammar Ramadan - Gera Zalán összeállításban küldte pályára csapatát.
Rendkívül izgalmasra sikerült az első félidő, mindkét oldalon több ígéretes és veszélyes helyzet is kialakult. Szekszárdi oldalon két kapufát is feljegyezhettünk, míg a mieinktől Gera Zalán és Zyen Jones tesztelte a hazaiak kapusát, de gól nem született.
A második 45 percben viszont kettő is. Az első, így a vezetést az FTC II szerezte a Rákosmente ellen az előző fordulóban duplázó Zyen Jones (a képen) révén. Amerikai szélsőnk a jobb oldalról befelé indulva kapura tört, majd egy visszacsel után kilőtte a hosszú sarkot.
A gólunk után viszont a Szekszárd kezdeményezett és veszélyeztetett többet. A hazaiak büntetőhöz is jutottak, de kapusunk, Mergl Szabolcs remekül védett. Az örömünk csak néhány percig tartott, ugyanis a 77. percben Arena Ármin kiegyenlített. A hátralévő időben mindkét kapu előtt adódtak ígéretes helyzetek, de újabb gól már nem esett, így 1-1-es döntetlent játszottunk a Szekszárd vendégeként.
Az FTC II az 5. fordulóban ismét hazai pályán, az FTC-MVM Népligeti Sportközpontban lép pályára, ellenfele a Hódmezővásárhelyi FC lesz szeptember 1-én, szerdán 16 órától.
„Hajtós, küzdelmes meccs volt, az első félidő élvezetesre is sikeredett, csak a gól hiányzott, ezért a szünetben türelmesebb játékot kértem a csapattól. A második játékrészben szereztünk egy szép gólt, utána viszont nagy nyomás alát helyezett minket az ellenfél, majd nem sokkal később kiegyenlítettek. Ezután nekik és nekünk is voltak lehetőségeink, de nem tudtunk ezekkel élni. Jó mérkőzésen, a játék képe alapján igazságos döntetlen született” – értékelte a mérkőzést vezetőedzőnk, Borbély Balázs.
FÉRFI LABDARÚGÁS
NB III, KÖZÉP-CSOPORT, 4. FORDULÓ
Szekszárd–FTC II 1-1 (0-0)
FTC II: Mergl - Juhász B., Könczey, Cubra, Arday - Jones, Leandro, Mazzonetto N., Pintér D., Ramadan - Gera Z.
Vezetőedző: Borbély Balázs
Gólszerzők: Arena (77.), ill. Jones (60.)
Második számú labdarúgócsapatunk 3-0-ra nyert Dombóváron az NB III Dél-Nyugati csoportjában.
Küzdelmes meccset játszott az FTC II a labdarúgó NB III Dél-Nyugati csoportjának vasárnapi, hazai mérkőzésén.
Interjú az FTC II vezetőedzőjeként vasárnap debütált korábbi játékosunkkal, Tóth Mihállyal.
Az FTC II hátrányból fordítva nyert az NB III Dél-Nyugati csoportjának idei első, vasárnapi, paksi mérkőzésén.
Második számú labdarúgócsapatunk élén januártól bajnok korábbi támadónk dolgozik – VIDEÓ!
Második számú labdarúgócsapatunk az Union Berlin ellen játszott felkészülési mérkőzést.
Második csapatunk hazai pályán ikszelt.
Tartalékcsapatunk négygólos vereséget szenvedett az NB III-as örökrangadón.