2022. október 9.
Kétgólos hajrágyőzelem a Bánk-Dalnoki ellen
Pajti Attila és Bagdi Ádám góljával 2-0-s győzelmet arattunk a sereghajtó ellen.

Az NB III Közép csoportjában szereplő FTC II két győzelem (Meton-FC Dabas, Szekszárd) és egy döntetlen (ESMTK) után a tabella utolsó helyén álló Bánk-Dalnoki LA együttesét fogadta az FTC-MVM Népligeti Sportközpontban.

Korolovszky Gábor tanítványai jó iramban kezdték a mérkőzést, helyzeteket is kialakítottak, de a vendégek határozott védekezése miatt nem sikerült gólt szerezni. A 0-0-val zárult első félidő után vezetőedzőnk több helyen is változtatott, ezzel is új lendületet adva együttesünknek.

Az 59. percben Kharaishvili helyett Pajti Attila érkezett, a változtatás pedig elképesztő húzásnak bizonyult, hiszen a 76. percben pont Pajti révén szereztük meg a vezetést (1-0). A gól után sokkal felszabadulattabb játékot mutattunk, ez pedig a rendes játékidő utolsó percében ismét góllá érett: a Pajtihoz hasonlóan csereként pályára lépő Bagi Ádám tette fel az i-re a pontot (2-0).

Második számú labdarúgócsapatunk így sorozatban négy bajnoki mérkőzésen maradt veretlen. A következő fordulóban, október 16-án, vasárnap 13.00 órától bajnoki címvédő együttesünk kupaellenfelével, az Iváncsával találkozik a Károlyi István Sporttelepen.

Férfi labdarúgás,
NB III, Közép csoport, 12. forduló

FTC II – Bánk-Dalnoki La 2-0 (0-0)
Budapest, FTC-MVM Népligeti Sportközpont

FTC II: Őri – Godányi (Bagi, 76.), Leandro, Orosz, Kaján – Fenyvesi (Manner, 63.), Kharaishvili (Pajti, 59.), Varga S. (Tóth A., 46.), Pintér (Ladányi, 63.) – Varga Z., Pócsik
Vezetőedző: Korolovszky Gábor

Gólok: Pajti (76.), Bagi (89.)

Cikkajánló

Fordított és négy gólt szerezve nyert az FTC II Pécsen

A gólzáporos második félidőben tíz perc alatt eldöntötte csapatunk a mérkőzést a PTE-PEAC ellen.

Hatásos volt a csapatépítő, újra nyert az FTC II

Tartalékcsapatunk 2-0-ra legyőzte az MTK Budapest tartalékjait a labdarúgó NB III Dél-Nyugati csoportjában.

Egy pontot megmentett Kaposváron az FTC II

Hátrányból felállva egyenlített a harmadosztályú bajnokságban szereplő tartalékcsapatunk.

Utolsó percben kapott góllal szenvedtünk vereséget

Második csapatunk hiába vezetett már 2-0-ra is, végül pont nélkül maradt az Iváncsa ellen.

Hatgólos döntetlen az Érd ellen

Tartalékcsapatunk 3-3-ra végzett a labdarúgó NB III-ban az Érd vendégeként.

Szoros meccsen nyertünk a Sárbogárd ellen

Az FTC II 1-0-ra győzött a Népligetben rendezett NB III-as bajnokin.

Ötgólos siker a Majosi SE ellen

Férfi tartalék labdarúgócsapatunk szoros első félidő után sima győzelmet aratott az NB III-ban.

Első bajnoki vereségét szenvedte el az FTC II

A labdarúgó NB III-ban szereplő tartalékcsapatunk 3-0-ra kapott ki Pécsett.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin