2023. október 22.
Kétgólos siker hazai pályán
Labdarúgó tartalékcsapatunk a gárdonyi együttest verte meg vasárnap.

A múlt heti, PTE-PEAC otthonában elszenvedett vereség után október 22-én, vasárnap hazai pályán javított az FTC II, amely a Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő együttesét győzte le 2-0-ra a labdarúgó NB III Dél-Nyugati csoportjának 12. fordulójában.

Az első játékrész 0-0-s döntetlennel zárult, a térfélcserét követően azonban hamarosan, a 48. percben megszereztük a vezetést: egy szöglet után a 18 esztendős Mohamed Djamadi Keita volt fejjel eredményes (1-0).

Tartalékcsapatunknak a folytatásban is megvoltak a lehetőségei a mérkőzés lezárására, ez azonban váratott magára a hosszabbításig – a 90+1. percben Berényi Erik talált a kapuba. Ellenfelünk eddigre emberhátrányba került, mivel Jancsó Csabát a 88. percben kiállították.

- Az első félidőben is megvoltak a lehetőségeink, kár, hogy akkor még nem találtunk be az ellenfél kapujába. A második játékrészre ellenfelünk stílust váltott, ennek köszönhetően jobban is játszott, ám nekünk is megvoltak a helyzeteink. Egy hete fájó vereséget szenvedtünk Pécsett, örülök, hogy ezúttal javítani tudtunk – mondta vezetőedzőnk, Korolovszky Gábor. - Egy szervezett, jól játszó ellenfelet győztünk le, ez a siker pedig jó alaphangot adhat az őszi idényből még hátralévő három mérkőzésünkre.

Együttesünk legközelebb október 29-én, vasárnap lép pályára, akkor a Dunaföldvár vendégei leszünk.

NB III Dél-Nyugati-csoport, 12. forduló

FTC II–Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő 2-0 (0-0)

Budapest, FTC-MVM Népligeti Sportközpont. Játékvezető: Dombi Olivér

FTC II: Radnóti – Lukács (Ladányi, 63.), Almássy, Shadirac, Molnár M. – Tóth A., Keita (Fenyvesi, 70.) – Szabó Sz. (Takács Á., 86.), Birkás, Manner – Gágyor. Vezetőedző: Korolovszky Gábor

Kiállítva: Jancsó (88.)

Gólszerzők: Keita (48.), Berényi (90+1.)

Cikkajánló

Győzelem hajrágólokkal

A dobogón zárta az őszt az FTC II, amely nem adta fel, és a végén nyerte meg a Fehérvár elleni meccset.

Magabiztos siker Szekszárdon

Tartalékcsapatunk 2-0-s félidő után 3-1-es győzelmet aratott a labdarúgó NB III-ban.

Katona Bálint volt a csapat vezére, győzelem Pakson

Az FTC II mindkét félidőben két-két gólt szerzett a vasárnapi bajnokin.

Egygólos győzelem a dobogós ellen

NB III-as labdarúgócsapatunk Gágyor góljával 1-0-ra legyőzte a Nagykanizsát.

Egygólos vereség Dunaföldváron

Az FTC II a múlt heti győzelem után ezúttal gól és pont nélkül maradt.

Egygólos vereség a PTE-PEAC vendégeként

NB III-as férfi labdarúgócsapatunk 1-0-ra kapott ki pécsi ellenfelének otthonában.

Pontot szereztünk a veretlen listavezető ellen

Gól nélküli döntetlennel zártunk a labdarúgó NB III vasárnapi meccsén.

Csapatkapitányunk gólja egy pontot ért Érden

Második számú labdarúgócsapatunk 1-1-es döntlent játszott az NB III-ban.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin