Az NB III Közép csoportban szereplő FTC II hazai pályán, az FTC-MVM Népligeti Sportközpontban fogadta a 16. helyen álló Szekszárdot a bajnokság 33. fordulójában. A mieink az első perctől kezdve többet birtokolták a labdát, de ennek ellenére negyed óra játék után a vendégek szerezték meg a vezetést (0-1). Együttesünk labdabirtoklási fölénye első játékrészben nem hozott eredményt, így 1-0-s szekszárdi előnnyel vonultunk pihenőre.
A fordulás után sikerült kijavítanunk az első negyvenöt percben elkövetett hibákat, így a Szekszárdnak jóval kevesebb támadása és lehetősége volt a folytatásban. Játékosainknak tempót váltottak, az eddig látott mezőnyfölény megmaradt, de a gólra egészen a 65. percig várni kellett: Redzicet állították meg szabálytalanul a büntetőterületen belül, így tizenegyeshez jutottunk, amelyet Pócsik értékesített (1-1). Egészen az utolsó percig küzdöttünk és mentünk előre a győzelemért, de a támadások befejezésénél nem voltunk elég higgadtak, így maradt az 1-1-es döntetlen.
Máté Csaba (vezetőedző): - Hiába birtokoltuk többet a labdát az első félidőben, sok párharcot vesztettünk, a lepattanókat nem sikerült megszerezni, így az ellenfél veszélyes kontrákat vezetett. A fordulás után sikerült ezeket a hibákat kiküszöbölnünk, így többször is meg volt a lehetőségünk, hogy betaláljunk, de ezeket a helyzeteket nem tudtuk kihasználni. Sok technikai hibát vétettünk és ezek kijavításáért dolgoztunk, ami sok erőt felemésztett. Ami a támadásokat illeti, ha a kulcspillanatokban higgadtabbak vagyunk, akkor több gólt is szerezhettünk volna, de így most meg kell elégednünk a döntetlennel és az egy ponttal.
Máté Csaba együttese a következő fordulóban, május 9-én, vasárnap az ESMTK otthonában lép pályára a bajnokság 34. fordulójában.
Férfi labdarúgás, NB III Közép csoport, 33. forduló
FTC II – Szekszárd 1-1 (0-1)
FTC II: Oroszi – Orosz, Könczey, Arday, Vida (Nagy O., 46.) – Leandro, Katona (A. Mazzonetto 46., Szabó Richárd, 69.), Hajdú - Redzic Damir (Szabó Levente, 71.), Pócsik, N. Mazzonetto (Jones, 46.)
Gólszerző: Pócsik (65. – büntető)
Tartalékcsapatunk négygólos vereséget szenvedett az NB III-as örökrangadón.
Második számú labdarúgócsapatunk 4-2-re nyert hazai pályán az NB III 15. fordulójában.
Tartalékcsapatunk nem bírt a Péccsel az idegenbeli NB III-as bajnokin.
Az FTC II labdarúgócsapata 3-0-ra nyert hazai pályán az NB III-ban.
NB III-as labdarúgócsapatunk a hajrában egyenlített, végül egy hosszabbításban kapott góllal kikapott.
Második számú labdarúgócsapatunk hazai pályán lépett pályára a bajnokságban.
Az FTC II Vén Áron góljával nyert 1-0-ra az NB III-ban, és a bajnokság második helyén áll.