2022. augusztus 21.
Kimaradtak helyzetek, egygólos vereség
Gera Zalán hiába szépített a végén, a Majos SE otthon tartotta a három pontot.

A Budapest Honvéd II elleni hétközi vereséget követően a Majosi SE együtteséhez látogatott az NB III Közép csoportban szereplő FTC II.

Ahogy az várható volt, a hazai együttes nem adta könnyen magát, minden egyes labdáért komoly harcot vívtak a játékosok. Mindkét oldalon megvoltak a helyzetek, de a Majosi SE kapusa, a korábbi Fradi-nevelés, Genzler rendre védte próbálkozásainkat. A Tolna megyei együttes is mindent beleadott, és egy baloldali beadást követően még az első félidőben megszerezte a vezetést.

A fordulás után próbáltunk ritmust váltani, de hiába a növelt tempó, nem tudtunk túljárni a kapus eszén, míg a hazaiak ismét betaláltak, ezúttal egy középre lőtt labda talált társat, aki a tizenegyes pont magasságából nem hibázott. A kétgólos hátrány ellenére sem adtuk fel, aminek meg is lett az eredménye: a mérkőzés végén Gera Zalán volt eredményes, de ez csak a szépítésre volt elég.

Korolovszky Gábor együttese legközelebb augusztus 31-én, szerdán 11.00-tól lép pályára az FTC-MVM Népligeti Sportközpontban, ahol a Kecskemét lesz az ellenfél.

Férfi labdarúgás,
NB III Közép csoport, 5. forduló

Majosi SE – FTC II 2-1 (1-0)

Cikkajánló

Fordított és négy gólt szerezve nyert az FTC II Pécsen

A gólzáporos második félidőben tíz perc alatt eldöntötte csapatunk a mérkőzést a PTE-PEAC ellen.

Hatásos volt a csapatépítő, újra nyert az FTC II

Tartalékcsapatunk 2-0-ra legyőzte az MTK Budapest tartalékjait a labdarúgó NB III Dél-Nyugati csoportjában.

Egy pontot megmentett Kaposváron az FTC II

Hátrányból felállva egyenlített a harmadosztályú bajnokságban szereplő tartalékcsapatunk.

Utolsó percben kapott góllal szenvedtünk vereséget

Második csapatunk hiába vezetett már 2-0-ra is, végül pont nélkül maradt az Iváncsa ellen.

Hatgólos döntetlen az Érd ellen

Tartalékcsapatunk 3-3-ra végzett a labdarúgó NB III-ban az Érd vendégeként.

Szoros meccsen nyertünk a Sárbogárd ellen

Az FTC II 1-0-ra győzött a Népligetben rendezett NB III-as bajnokin.

Ötgólos siker a Majosi SE ellen

Férfi tartalék labdarúgócsapatunk szoros első félidő után sima győzelmet aratott az NB III-ban.

Első bajnoki vereségét szenvedte el az FTC II

A labdarúgó NB III-ban szereplő tartalékcsapatunk 3-0-ra kapott ki Pécsett.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin