2023. április 12.
Kiütés idegenben, zsinórban hetedszer győzött az FTC II
Tartalékcsapatunk már az első félidőben eldöntötte a pontok sorsát.

A legutóbbi hat bajnokiját megnyerte az NB III Közép csoportjában szereplő FTC II labdarúgócsapata, amely az április 12-én, szerdán lejátszott 31. forduló előtt joggal reménykedett jó sorozatának folytatásában, az ellenfél ugyanis a visszalépett csapatokat nem számítva utolsó helyen álló Bánk-Dalnoki LA együttese volt. A mérkőzést a vendéglátó gárda átmeneti otthonában, a Nógrád vármegyei Berkenyén rendezték.

Alig félórányi játék után megszereztük a vezetést, elsőként Simone Trimboli talált a kapuba a 31. percben. Néggyel később büntetőből Ladányi Gergő volt eredményes, de ugyanő még az első játékrész vége előtt, a 45. minutumban is betalált, kialakítva a félidő 3-0-s eredményét. Sok nyitott kérdés nem maradt a folytatásra.

A térfélcserét követően is több helyzetet kidolgozott az FTC II, amely végül Pócsik Botond 61. percben szerzett góljával 4-0-ra győzött, így sorozatban hetedszer is nyerni tudott.

- A kissé keskeny, dagonyás talajú pálya nehezítette a játékot, de a körülmények ellenére jól játszottak a srácok, racionálisan futballoztak. A győzelem a legfontosabb, de a harmadik gólunkat külön is kiemelném, szép támadás végén sikerült betalálnunk. Agresszívan, motiváltan játszottunk, a második játékrész alapján akár nagyobb különbséggel is nyerhettünk volna. Örülök, hogy folytatni tudtuk a győzelmi sorozatunkat – nyilatkozta az FTC II vezetőedzője, Korolovszky Gábor.                                     

Tartalékcsapatunk április 16-án, vasárnap 11.00-s kezdettel folytatja szereplését, akkor az éllovas Iváncsa látogat az FTC-MVM Népligeti Sportközpontba.

NB III, Közép csoport, 31. forduló

Bánk-Dalnoki LA–FTC II 0-4 (0-3)

Berkenye, Berkenye SE Sporttelep. Játékvezető: Dobai János

FTC II: Mergl – Kaján (Godányi, 61.), Say Shadirac Chyreme, Takács Á., Juhász B. – Trimboli, Pintér D. (Szűcs J., 66.), Mazzonetto A. (Molnár M., 61.) – Mazzonetto N. (Birkás, 68.), Ladányi (Pajti, 46.), Pócsik

Gólszerzők: Trimboli (31.), Ladányi (35., 45.), Pócsik (61.)

Cikkajánló

NB III: Győzelem az Érd ellen

Második csapatunk 3-0-ra verte az Érdet.

NB III: Kétgólos vereség Kaposváron

Második számú labdarúgócsapatunk 2-0-ra maradt alul a Kaposvári Rákóczi vendégeként.

Döntetlen hazai pályán a Mohács ellen

NB III-as labdarúgócsapatunk 1-1-es döntetlent játszott hazai pályán a bajnokság 22. fordulójában.

Nem született gól Dunaújvárosban

NB III-as labdarúgócsapatunk 0-0-s döntetlent játszott a bajnokság 21. fordulójában.

NB III: Vereség az Iváncsa ellen

Második csapatunk 2-1-s vereséget szenvedett a 20. fordulóban.

Egy gól döntött, vereség az MTK II ellen

Az FTC II kiélezett meccsen szenvedett vereség a bajnokság 19. fordulójában.

Egygólos vereség a tavaszi nyitányon

NB III-as férfi labdarúgócsapatunk 2-1-re kikapott a Bonyhád-Majos ellen a bajnokság 18. fordulójában.

Győzelem hajrágólokkal

A dobogón zárta az őszt az FTC II, amely nem adta fel, és a végén nyerte meg a Fehérvár elleni meccset.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin