Az NB III-ban szereplő FTC II legutóbb Hódmezővásárhelyen lépett pályára, ahonnan pont nélkül távozott, így itt volt a lehetőség a javításra, ráadásul hazai pályán, a Kozármisleny ellen. Ez azonban nem ígérkezett könnyű feladatnak, ugyanis ellenfelünk az NB III Közép-csoportját magabiztos előnnyel vezeti.
Nem kezdődött jól a találkozó a mi szempontunkból, ugyanis a 8. percben megszerezte a vezetést a Kozármisleny, majd öt perccel később már kettővel mentek a vendégek. A 23. percben aztán egy öngólnak köszönhetően visszajöttünk a meccsbe, ám az első félidő hajrájában egy vitatható büntetővel ellenfelünk ismét kétgólosra növelte előnyét. A fordulás után a 60. percben Roko Baturina ismét zárkóztatta csapatunkat, majd a 65. percben emberelőnybe is kerültünk. Ezt követően a mieink átvették a mérkőzés irányítását, majd büntetőhöz jutottunk, amit azonban Baturina nem tudott értékesíteni, maradt a 3-2-es eredmény, és a vendég győzelem. A lefújás után csapatunk vezetőedzője, Borbély Balázs értékelt.
- Gyorsan kétgólos hátrányba kerültünk, pedig tudtuk, hogy a Kozármisleny 90 percen át magasan fog letámadni. Ennek ellenére két hibánkat kihasználták. Sikerült visszajönnünk a meccsbe, de aztán befújtak egy eléggé vitatható büntetőt. A szünetben átbeszéltük a csapattal, hogy mire lesz szükség, ezt sikerült a pályán is megvalósítanunk. A kiállítás után nyomtunk végig, de sajnos az egyenlítés nem jött össze, amit sajnálok, mert ez egy x-es meccs volt.
Tartalékcsapatunk legközelebb március 20-án Mohácsra látogat.
NB III Közép-csoport, 25. forduló
FTC II – HR-RENT Kozármisleny 2-3 (1-3)
Budapest, FTC-MVM Népligeti Sportközpont. Játékvezető: Muhari Gergő
FTC II: Kovács M. – Kaján, Szűcs, Dvali, Varga S. (Lisztes, 46.) – Mazzonetto A. (Mazonetto N., 76.), Pintér, Somália, Leandro (Vogyicska, 82.) – Baturina, Czékus (Gera Z., 46.),. Vezetőedző: Borbély Balázs
Sárga lap: Leandro (55.), Szücs (81.), Borbély (89.), illetve Kircher (59.), Kozics (64.), Füredi (72.)
Kiállítva: Beke (65.)
Gólszerzők: Füredi (23. ög.), Baturina (60.), illetve Horváth D. (8.), Vajda (13.), Kircher (39.)
A Ferencváros II kétgólos hátrányból fordítva nyert Dunajújvárosban az NB III utolsó fordulójában.
Összesen hét gólt hozott az FTC II vasárnapi bajnoki mérkőzése.
Tartalékcsapatunk Szekszárdon nyert az NB III 28. fordulójának vasárnapi mérkőzésén.
Második számú labdarúgócsapatunk 3-2-es vereséget szenvedett az NB III 27. fordulójában.
Tartalékcsapatunk 1-0-ra nyert a labdarúgó NB III Dél-Nyugati csoportjában.
Az FTC II a második félidőben megszerezte a vezetést, de a vendégek a hajrában egyenlítettek.
Czinege Zsombor két góllal és egy gólpasszal járult hozzá a balatonlellei 3-1-es sikerhez.
Az FTC II labdarúgócsapata 1-1-es döntetlent játszott a Nagykanizsa ellen a Népligetben.