2021. október 13.
Küzdelmes meccsen szereztünk pontot
Nem született gól az FTC II és a Honvéd-MFA II szerdai összecsapásán.

Az NB III Közép-csoportjában szerelplő tartalékcsapatunk, az FTC II szerda délután játszotta le az eredetileg október 10-re kiírt, ám később október 13-ra halasztott mérkőzését a Budapest Honvéd-MFA II ellen. A 15 órai kezdésre annak ellenére is szépszámú közönség gyűlt össze az FTC-MVM Népligeti Sportközpont centerpályája mellett, hogy az időjárás már inkább az őszies arcát mutatta.

Eleinte kiegyenlített játék zajlott, egyik kapu sem forgott veszélyben. Az első lehetőségünket negyed óra után Szánthó Regő lövése jelentette, ezt követően szögletet végezhettünk el, ám a végén felszabadított a vendégcsapat védelme. Egy perccel később Pintér Dániel adott remek passzt a tizenhatos felé nyargaló Burzi Alexnek, ám utóbbi nem érte el a labdát. A kapuskirúgást követően a Honvéd-MFA veszélyeztetett, Gale Thierry Mikael egy félpályás labdaszerzés után megcsinált egy cselt majd lőtt, de kapusunk, Kovács Marcell védeni tudott.

A folytatásban is inkább a küzdelem dominált a pályán, csupán kisebb lehetőségek, próbálkozások adódtak, gólt egyik csapat sem szerzett.

A küzdelem dominált a szerdai mérkőzésen

A térfélcsere utáni első veszélyes lehetőség Lisztes Krisztián előtt adódott az 57. percben, ám játékosunk fejjel nem találta el a kaput. Tíz perccel később úgy tűnt, megszerezte a vezetést a Hovéd, a játékvezető azonban a partjelzővel egyeztetve végül les miatt érvénytelenítette a találatot.

A hajrában a Honvéd részéről előbb Gale Thierry Mikael, majd Rácz Balázs próbálkozott a kapuval szemből, messzebbről, de egyik lövés sem jelentett kihívást Kovács Marcell számára. Minden jel arra utalt, hogy ez a párharc gól nélkül ér véget, a háromperces hosszabbítás utolsó másodperceiben azonban tizenegyeshez jutott a Honvéd! A büntetőt Traoré Boubacar lőtte, Kovács-kapus beleért, a labda végül a felsőlécen csattant – maradt a 0-0, ami pár másodperccel később már végeredményt is jelentette.

- Néhány kisebb helyzet volt mindkét oldalon, komolyabb gólhelyzetből pedig talán csak egyet-egyet tudtak kialakítani a csapatok. A végén még szerencsénk volt, mert befújtak ellenünk egy érdekes tizenegyest, végül azonban azt nem tudta értékesíteni az ellenfél. Összességében úgy gondolom, hogy igazságos eredmény született – értékelt az FTC II vezetőedzője, Borbély Balázs.

Folytatás október 17-én, vasárnap 11.00-tól, akkor a Monor lesz az FTC II vendége.

Férfi labdarúgás, NB III Közép-csoport, 11. forduló

FTC II–Budapest Honvéd-MFA II 0-0

Budapest, FTC-MVM Népligeti Sportközpont. Játékvezető: Maml Zoltán

FTC: Kovács M. – Juhász B., Könczey, Leandro, Arday – A. Mazzonetto, Varga S., Pintér (Cubra, 87.) – Szánthó (N. Mazzonetto, 46.), Burzi (Gera Za., 55.), Lisztes (Vida, 87.). Vezetőedző: Borbély Balázs

Sárga lap: A. Mazzonetto (50.), Leandro (93.), illetve Keresztes (62.), Bardea (73.), Feledy (85.)

Cikkajánló

NB III: Győzelem az Érd ellen

Második csapatunk 3-0-ra verte az Érdet.

NB III: Kétgólos vereség Kaposváron

Második számú labdarúgócsapatunk 2-0-ra maradt alul a Kaposvári Rákóczi vendégeként.

Döntetlen hazai pályán a Mohács ellen

NB III-as labdarúgócsapatunk 1-1-es döntetlent játszott hazai pályán a bajnokság 22. fordulójában.

Nem született gól Dunaújvárosban

NB III-as labdarúgócsapatunk 0-0-s döntetlent játszott a bajnokság 21. fordulójában.

NB III: Vereség az Iváncsa ellen

Második csapatunk 2-1-s vereséget szenvedett a 20. fordulóban.

Egy gól döntött, vereség az MTK II ellen

Az FTC II kiélezett meccsen szenvedett vereség a bajnokság 19. fordulójában.

Egygólos vereség a tavaszi nyitányon

NB III-as férfi labdarúgócsapatunk 2-1-re kikapott a Bonyhád-Majos ellen a bajnokság 18. fordulójában.

Győzelem hajrágólokkal

A dobogón zárta az őszt az FTC II, amely nem adta fel, és a végén nyerte meg a Fehérvár elleni meccset.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin