2021. szeptember 4.
Küzdelmes meccsen vereség a Kozármisleny ellen
NB III-as férfi labdarúgócsapatunk 4-0-s vereséget szenvedett a Kozármisleny otthonában.

Az NB III Közép csoportban szereplő második csapatunk a Hódmezővásárhely elleni hazai bajnoki után ezúttal a Kozármisleny otthonába látogatott.

A hazaiak kezdték a jobban a találkozót és a már a 10. percben Vajda révén megszerezték a vezetést (1-0). Fiatal csapatunk nagyot harcolt az egyenlítésért, de a rutinosabb Kozármisleny a 30. percben Hampuk révén kettőre növelte előnyét, majd három perccel később ismét Hampuk volt eredményes, így 3-0-s kozármislenyi vezetéssel vonultunk pihenőre.

A fordulás után mindent megtettünk a szépítés érdekében, de a hazai együttes hat percnyi játék után negyedszer is betalált (4-0), ezúttal Szabó volt eredményes. A négygólos hátrány ellenére Borbély Balázs csapata nem adta fel, minden erejét összeszedte, hogy legalább szépítsen. Az utolsó bő tíz percben több százszázalékos helyzetünk is volt, de ezeket nem tudtuk értékesíteni, így 4-0-s vereséget szenvedtünk.

A lefújás után csapatunk vezetőedzőjét, Borbély Balázst kérdeztük.

- Egy rutinos és jó képességű csapat otthonába látogattunk. A Kozármisleny az egész mérkőzés folyamán remekül játszott, látszott rajtuk a rutin és a tapasztalat. A vereség ellenére úgy gondolom, hogy ez egy jó lecke volt a fiataljainknak, hiszen csak ezekből a mérkőzésekből lehet tanulni.

Férfi labdarúgás, NB III Közép csoport, 6. forduló
Kozármisleny – FTC II 4-0 (3-0)

FTC II: Kovács – Szűcs, Takács (Juhász, 46.), Arday – Godányi, Varga, Pintér, Vida (Szécsi, 63.) – Lisztes (Kaján, 75.) – Gera (Burzi, 63.), N. Mazzonetto (Vogyicska, 75.)
Vezetőedző: Borbély Balázs

Gólok: Vajda (10.), Hampuk (30., 33.), Szabó (51.)

Cikkajánló

NB III: Döntetlen Pakson

Második számú labdarúgócsapatunk a Paksi FC II vendégeként játszott 2–2-es döntetlent.

Kétgólos Fradi-győzelem az NB III-ban

Tartalékcsapatunk először lépett pályára a Dél-Nyugati csoport 2026/2027-es kiírásában.

Egy héttel elhalasztották paksi meccsünket

Az FTC II továbbra sem lép pályára a harmadosztályú bajnokságban.

Keitával BL-t nyert, most a Népligetbe látogatott!

A Liverpool korábbi angol válogatott középpályása, Adam Lallana csapatával érkezett egy mérkőzésre.

Korábbi BL-győztes játékos csapata látogatott a Fradiba

Második számú labdarúgócsapatunk a Southampton U21-es együttesével játszott felkészülési mérkőzést.

Továbbra is kölcsönben a Fradi fiatal védője

Bolgár Botond kölcsönadását meghosszabbították, a 18 éves labdarúgó újabb kecskeméti szezonra készülhet.

Bravúros győzelemmel zárta az idényt második csapatunk

A Ferencváros II kétgólos hátrányból fordítva nyert Dunajújvárosban az NB III utolsó fordulójában.

Hazai vereség a PMFC ellen

Összesen hét gólt hozott az FTC II vasárnapi bajnoki mérkőzése.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin