2024. augusztus 28.
NB III: Két góllal vertük a Főnixet
Második számú labdarúgócsapatunk sikerével fellépett a tabella második helyére.

Az NB III Dél-Nyugati csoportjában szereplő FTC II 2-0-ra verte hazai pályán az FC Főnix együttesét. Csapatunk igyekezett már a meccs elején a kapuja elé szögezni ellenfelét. Több helyzetet is kialakítottunk, a vezetést végül az első félidő végén, a 45. percben sikerült megszereznünk, Berényi Erik talált a kapuba.

A második félidőben is végig mezőnyfölényben futballoztunk, s végül Bagi Ádám révén sikerül megdupláznunk az előnyünket. Támadónk a 86. percben volt eredményes, amivel kialakította a 2-0-s végeredményt.

Az FTC II remekül kezdte az idényét, öt fordulót követően négy győzelemmel és egy döntetlennel áll, 13 pontjával jelenleg a tabella második helyét foglalja el.

Férfi labdarúgás

NB III, Dél-Nyugati csoport, 5. forduló

FTC II - FC Főnix 2-0 (1-0)

Budapest, Kocsis Sándor Sportközpont, V.: Török

FTC II: Tóth Z. - Madarász, Fenyvesi (Kokovai, 75.), Gágyor, Ladányi, Bolgár, Lakatos, Horváth B. (Takács Á, 46.), Serdiukov (Molnár M., 75.), Bagi (Birkás, 87.), Berényi (Nemes, 58.)

Vezetőedző: Korolovszky Gábor

Gólok: Berényi (45.), Bagi (86.)

Cikkajánló

Egy pontot megmentett Kaposváron az FTC II

Hátrányból felállva egyenlített a harmadosztályú bajnokságban szereplő tartalékcsapatunk.

Utolsó percben kapott góllal szenvedtünk vereséget

Második csapatunk hiába vezetett már 2-0-ra is, végül pont nélkül maradt az Iváncsa ellen.

Hatgólos döntetlen az Érd ellen

Tartalékcsapatunk 3-3-ra végzett a labdarúgó NB III-ban az Érd vendégeként.

Szoros meccsen nyertünk a Sárbogárd ellen

Az FTC II 1-0-ra győzött a Népligetben rendezett NB III-as bajnokin.

Ötgólos siker a Majosi SE ellen

Férfi tartalék labdarúgócsapatunk szoros első félidő után sima győzelmet aratott az NB III-ban.

Első bajnoki vereségét szenvedte el az FTC II

A labdarúgó NB III-ban szereplő tartalékcsapatunk 3-0-ra kapott ki Pécsett.

NB III: Döntetlen Pakson

Második számú labdarúgócsapatunk a Paksi FC II vendégeként játszott 2–2-es döntetlent.

Kétgólos Fradi-győzelem az NB III-ban

Tartalékcsapatunk először lépett pályára a Dél-Nyugati csoport 2026/2027-es kiírásában.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin