2020. október 10.
Megfiatalított csapattal szereztük meg a három pontot
Gera Zalán, Iyinbor Patrick és Redzic Damir góljával NB III-as csapatunk 3-2-re legyőzte a Hódmezővásárhelyt.

Az NB III Közép csoportban szereplő együttesünk jó előjelekkel, a tabella második helyéről várta a szombati, Hódmezővásárhely elleni bajnokit.

A ferencvárosiak nagy irammal kezdték a mérkőzést, attól függetlenül, hogy jócskán megfiatalított kezdővel álltak ki. Ez közel sem volt hátrány, hiszen fiataljaink ezáltal könnyen megmutathatták, hogy rájuk is lehet számítani éles helyzetekben. Az első gólra sem kellett sokat várnia a kilátogatóknak: a 14. percben egy baloldali beadást követően Gera Zalán csúsztatott a vendég kapuba (1-0). A gyors vezetés után sem vett vissza a Fradi, sorra dolgozta ki a helyzeteket, de a második találatra még várni kellett. A 35. percben aztán ismét zörgött a háló: Damir jobb oldalról érkező szabadrúgására Iyinbor Patrick érkezett tökéletes ütemben és a kapu bal oldalába fejelt (2-0). Két perccel később, szinte a semmiből egy büntető révén visszajött a meccsbe a Hódmezővásárhely, így 2-1-gyes ferencvárosi előnnyel vonultak pihenőre a felek.

A fordulás után a vendégek rákapcsoltak, elhitték, hogy itt még lehet keresnivalójük, és rögtön az első percben – kissé szerencsés körülmények között – sikerült is egyenlíteni. A zöld-fehérek mentális erejét nagyszerűen mutatta, hogy hiába tudott kétgólos hátrányból visszakapaszkodni az ellenfél, egy pillanatra sem sikerült megtörni őket. Ennek a mentális löketnek pedig egy harmadik, mindent eldöntő Fradi-gól lett a vége: egy remekbe szabott összjáték után Redzic Damir mattolta a hódmezővásárhelyi kapust (3-2).

A Ferencváros második csapata tehát otthon tartotta a három pontot.

A mérkőzést követően a csapat vezetőedzője, Máté Csaba értékelt: - Szemtelenül fiatal csapattal álltunk fel ezen a meccsen, de így is sikerült remekül kezdenünk. Szépen játszottunk, helyzeteket dolgoztunk ki, kontrolláltuk a meccset, aminek két gól lett az eredménye. Az ellenfél ugyan egyenlített, de nem törtek meg a srácok. Megújultak, ismét felpörögtek, ezért pedig jár a dicséret mindegyiküknek. Különösen akkor, ha azt nézzük, hogy néhányuknak ez volt az első mérkőzése ebben az osztályban a felnőttek között.

Férfi labdarúgás, NB III Közép csoport, 13. forduló
FTC II – Hódmezővásárhely 3-2 (2-1)
FTC-MVM Népligeti Sportközpont
FTC II: Szécsi – Nagy, Iyinbor, Molnár, Orosz – Tölgyes, A. Mazzonetto, N. Mazzonetto (Pintér, 79.), Redzic Damir (Juhász, 87.) – Hajdú (Georgijeciv, 64.), Gera
Vezetőedző: Máté Csaba
Gólszerzők: Gera (14.), Iyinbor (35.), Redzic Damir (59.)

Cikkajánló

NB III: Döntetlen a Kaposvár ellen

Második csapatunk továbbra is veretlen az idényben.

Hátrányból felállva legyőztük a PTE-t

Hiába vezettek a hazaiak, az FTC az első félidőben egyenlített, a fordulás után pedig lezárta a találkozót.

NB III: Döntetlen a Majosi SE ellen

Második csapatunk ikszelt a bonyhádiak ellen.

Siófokon is győzött az FTC II

Második számú labdarúgócsapatunk 2-1-es sikert aratott a Balaton partján az NB III 9. fordulójában.

FTC II: Döntetlen a Dunaharaszti ellen

Második számú labdarúgócsapatunk 1-1-et játszott hazai pályán a bajnokság 8. fordulójában.

Négy perc alatt fordítottunk és győztünk Pakson

NB III-as labdarúgócsapatunk korán hátrányba került, de két gyors góllal fordított, így 2-1-re győzött.

NB III: döntetlen a Szekszárd ellen

Tartalékcsapatunk 1-1-es döntetlent játszott a Szekszárd ellen a bajnokság 6. fordulójában.

NB III: Két góllal vertük a Főnixet

Második számú labdarúgócsapatunk sikerével fellépett a tabella második helyére.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin