2021. július 14.
Meghosszabbítottuk 19 éves játékosunk szerződését
Pintér Dániel továbbra is azért dolgozik, hogy minél jobb teljesítménnyel segíthesse a Ferencvárost.

A Ferencvárosi Torna Club meghosszabbította szerződését 19 éves játékosával, Pintér Dániellel.

Pintér Dániel 2014 augusztusában, mindössze 12 évesen, a Hódmezővásárhelynél írta alá első szerződését, ahol két korosztályban és két sportágban, az U13-as futsal-, és az U14-es labdarúgócsapatban is alapembernek számított. Teremben a 12 mérkőzés mindegyikén kezdőként kapott lehetőséget, melyeken összesen 30-szor volt eredményes, míg nagypályán 30 mérkőzésből 26-szor volt a kezdőcsapat tagja, itt öt gólt szerzett.

Tehetségével gyorsan felhívta magára a figyelmet, és alig egy évvel később, 2015. augusztus 11-én a Ferencváros utánpótlásába szerződött. Első idényében remekül teljesített klubunknál, ugyanis az U14-es csapat tagjaként 28 mérkőzésből 27-szer kezdett, ráadásul 17 góllal hálálta meg a bizalmat.

A 2016/17-es szezonban már egy korosztállyal feljebb játszott, és itt sem vallott szégyent: 25 mérkőzésen 12 góllal segítette csapatunkat a remek szereplésben. Sorra járta együttesünk utánpótláscsapatait, és mindenhol számoltak vele a vezetőedzők. A 2017/18-as idényt két fronton, az U17-ben és az U16-ban teljesítette, összesen 33 mérkőzésen lépett pályára, ráadásul 28-szor kezdőként.

Az elmúlt két évben az U19-es csapatot erősítette: előbb ugyan csak epizódszerep jutott neki, de legutóbb már aktív szereplője volt az U19-es együttesnek, de bemutatkozhatott az FTC II-ben, ahol a Vác és a Hódmezővásárhely legyőzése alkalmával lépett pályára.

- Nagyon boldog vagyok, hogy meghosszabbították a szerződésemet, így továbbra is ennek a nagyszerű klubnak lehetek a játékosa. Elsősorban az NB III-as csapatnál számítanak rám, ez egy óriási lehetőség, hiszen ez már az első csapat kapujának mondható, így szem előtt vagyunk. Szeretném megmutatni, hogy mire vagyok képes, és hogy minél jobb teljesítménnyel segíthessem a csapatot, ezzel is elősegítve a további fejlődésemet.

Cikkajánló

Egy pont a bajnokesélyes ellen

Az FTC II labdarúgócsapata 1-1-es döntetlent játszott a Nagykanizsa ellen a Népligetben.

Vereség Iváncsán

Két győztes meccs után kapott ki az FTC II a harmadosztályú bajnokságban.

Ezúttal négy gólt rúgva győzött második csapatunk

Az NB III Dél-Nyugati csoportjában szereplő Ferencváros II emberhátrányban is betalált a PTE-PEAC kapujába.

Lisztes két perc alatt döntött Dombóváron

Második számú labdarúgócsapatunk 3-0-ra nyert Dombóváron az NB III Dél-Nyugati csoportjában.

A hajrában veszített tartalékcsapatunk

Küzdelmes meccset játszott az FTC II a labdarúgó NB III Dél-Nyugati csoportjának vasárnapi, hazai mérkőzésén.

Három tényező, amiből a Fradinál sem enged Tóth Mihály

Interjú az FTC II vezetőedzőjeként vasárnap debütált korábbi játékosunkkal, Tóth Mihállyal.

Győztes rajt tartalékcsapatunktól

Az FTC II hátrányból fordítva nyert az NB III Dél-Nyugati csoportjának idei első, vasárnapi, paksi mérkőzésén.

Tóth Mihály veszi át az FTC II vezetését

Második számú labdarúgócsapatunk élén januártól bajnok korábbi támadónk dolgozik – VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin