A Kecskemét 1-0-s legyőzése után NB III-as csapatunk a Paks II elleni idegenbeli találkozóval folytatta szereplését.
A mérkőzés végig kiegyenlített volt, együttesünknek a második félidőben, Redzic Damir beállása után volt lehetősége a gólszerzésre, fiatal játékosunk próbálkozását azonban a gólvonalról kivágták a tolnaiak. A Paks II elsősorban sok szögletével veszélyeztetett, de akcióból nem igazán tudott veszélyes lenni, ami kiemelendő.
Főként úgy, hogy a Paks II-ben kezdett az óriási élvonalbeli rutinnal rendelkező, 32 esztendős Gévay Zsolt, szintén az első perctől a pályán volt az a Sajbán Máté, aki az előző szezonban Sergei Rebrov együttesét szomorította egy hajrágóllal, csereként pedig beállt a szintén évek óta az első osztályban játszó csatár, Hahn János.
A találkozó vége 0-0-s döntetlen lett.
- Az egész védekezésünket és a teljes csapatot dicséri, hogy az ilyen támadókkal játszó paksiakat meg tudtuk állítani, és nem engedtük őket helyzetbe kerülni. Két 17 éves játékosunk, Redzic, valamint Gera Zalán is bemutatkozott. Végeztük tehát a dolgunkat, jól szolgálta ez a mérkőzés is a céljainkat - nyilatkozta a fradi.hu-nak Máté Csaba, a Fradi II vezetőedzője.
NB III, Közép-csoport, 2. forduló
Paks II-FTC II 0-0
FTC: Szécsi - Könczey, Molnár, Iyinbor (Orosz M., 52.), Arday - Mazzonetto A., Szabó R. (Gera Z., 87.), Leandro, Mazzonetto N. (Redzic, 66.) – Hajdú, Pócsik
A labdarúgó NB III-ban szereplő tartalékcsapatunk 3-0-ra kapott ki Pécsett.
Második számú labdarúgócsapatunk a Paksi FC II vendégeként játszott 2–2-es döntetlent.
Tartalékcsapatunk először lépett pályára a Dél-Nyugati csoport 2026/2027-es kiírásában.
Az FTC II továbbra sem lép pályára a harmadosztályú bajnokságban.
A Liverpool korábbi angol válogatott középpályása, Adam Lallana csapatával érkezett egy mérkőzésre.
Második számú labdarúgócsapatunk a Southampton U21-es együttesével játszott felkészülési mérkőzést.
Bolgár Botond kölcsönadását meghosszabbították, a 18 éves labdarúgó újabb kecskeméti szezonra készülhet.
A Ferencváros II kétgólos hátrányból fordítva nyert Dunajújvárosban az NB III utolsó fordulójában.