2024. október 6.
NB III: Döntetlen a Majosi SE ellen
Második csapatunk ikszelt a bonyhádiak ellen.


A bonyhádi Majosi SE ellen lépett pályára tartalékcsapatunk az NB III Dél-Nyugati csoportjának 10. fordulójában. A mérkőzés első félidejében nem született gól, az események a hajrára pörögtek fel.

A 79. percben Bagi lépett ki jól a vendégek védői közül, és egy remek indítást követően elhúzta a labdát a kapus mellett, majd a hálóba gurított. A három pontot azonban nem sikerült megszereznie a mienknek, hiszen három perccel később ellenfelünk is betalált, Hatvani a tizenhatosunk környékéről lőtt góllal egyenlített. Az utolsó percben egyik csapatnak sem sikerült betalálnia, így pontosztozkodásra került sor.

Férfi labdarúgás,
NB III, Dél-Nyugati csoport, 10. forduló

FTC II-Majosi SE 1-1 (0-0)

FTC II: Radnóti – Lukács, Lakatos, Horváth, Lestál (Bolgár, 56.) – Fenyvesi, Kokovai (Birkás, 46.) – Gágyor, Bagi, Serdiukov (Knáb, 86.) – Ladányi

Gólok: Bagi (79.), illetve Hatvani (82.)

Cikkajánló

Fordított és négy gólt szerezve nyert az FTC II Pécsen

A gólzáporos második félidőben tíz perc alatt eldöntötte csapatunk a mérkőzést a PTE-PEAC ellen.

Hatásos volt a csapatépítő, újra nyert az FTC II

Tartalékcsapatunk 2-0-ra legyőzte az MTK Budapest tartalékjait a labdarúgó NB III Dél-Nyugati csoportjában.

Egy pontot megmentett Kaposváron az FTC II

Hátrányból felállva egyenlített a harmadosztályú bajnokságban szereplő tartalékcsapatunk.

Utolsó percben kapott góllal szenvedtünk vereséget

Második csapatunk hiába vezetett már 2-0-ra is, végül pont nélkül maradt az Iváncsa ellen.

Hatgólos döntetlen az Érd ellen

Tartalékcsapatunk 3-3-ra végzett a labdarúgó NB III-ban az Érd vendégeként.

Szoros meccsen nyertünk a Sárbogárd ellen

Az FTC II 1-0-ra győzött a Népligetben rendezett NB III-as bajnokin.

Ötgólos siker a Majosi SE ellen

Férfi tartalék labdarúgócsapatunk szoros első félidő után sima győzelmet aratott az NB III-ban.

Első bajnoki vereségét szenvedte el az FTC II

A labdarúgó NB III-ban szereplő tartalékcsapatunk 3-0-ra kapott ki Pécsett.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin