2025. augusztus 6.
NB III: kétgólos hátrányból felállva győztünk
A félidőben még a Pénzügyőr vezetett, de a második félidőben hatalmasat küzdöttünk és fordítottunk.

Az MTK elleni 5-0-s hazai győzelem után a Pénzügyőr vendégeként lépett pályára csapatunk az NB III Dél-Nyugati csoport második fordulójában.

Nem indult jól a találkozó, ugyanis már a harmadik percben megszerezte a vezetést a Pénzügyőr (1-0). Tíz perccel később megduplázták előnyüket (2-0). A mieink magasabb fokozatra kapcsoltak a két kapott gól után, de az első félidőben nem tudták kihasználni helyzeteiket, így 2-0-s hazai előnnyel mentek pihenőre a csapatok.

A fordulás után nem kellett sokat várni a ferencvárosi gólra, Gólik a 47. percben büntetőből szépített (2-1). Nagy erőket mozgósítottunk az egyenlítésért, amelyre egészen a 75. percig kellett várni, Berényi egalizált (2-2). Két perccel később ismét Berényi volt főszerepben, ezzel a találattal pedig már nálunk volt az előny (2-3), amelyet a lefújásig sikerült megtartanunk.

NB III-as labdarúgócsapatunk tehát kétgólos hátrányból felállva, hatalmasat küzdve 3-2-re győzött a Pénzügyőr vendégeként.

Férfi labdarúgás,
NB III Dél-Nyugati csoport, 2. forduló

Pénzügyőr – FTC II 2-3 (2-0)
Budapest, NAV Pasaréti úti Sporttelep

FTC II: Ulviczki – Vén Á. (Berényi, 57.), Kokovai (Kuznyecov, 64.), Lukács (Tóth, 90+3.), Birkás, Szerdjukov, Lestál (Vén B., 64.), Horváth, Takács, Gólik, Ibrahim
Vezetőedző: Korolovszky Gábor

Az FTC II gólszerzői: Gólik (47. – büntető), Berényi (75., 77.)

Cikkajánló

Fordított és négy gólt szerezve nyert az FTC II Pécsen

A gólzáporos második félidőben tíz perc alatt eldöntötte csapatunk a mérkőzést a PTE-PEAC ellen.

Hatásos volt a csapatépítő, újra nyert az FTC II

Tartalékcsapatunk 2-0-ra legyőzte az MTK Budapest tartalékjait a labdarúgó NB III Dél-Nyugati csoportjában.

Egy pontot megmentett Kaposváron az FTC II

Hátrányból felállva egyenlített a harmadosztályú bajnokságban szereplő tartalékcsapatunk.

Utolsó percben kapott góllal szenvedtünk vereséget

Második csapatunk hiába vezetett már 2-0-ra is, végül pont nélkül maradt az Iváncsa ellen.

Hatgólos döntetlen az Érd ellen

Tartalékcsapatunk 3-3-ra végzett a labdarúgó NB III-ban az Érd vendégeként.

Szoros meccsen nyertünk a Sárbogárd ellen

Az FTC II 1-0-ra győzött a Népligetben rendezett NB III-as bajnokin.

Ötgólos siker a Majosi SE ellen

Férfi tartalék labdarúgócsapatunk szoros első félidő után sima győzelmet aratott az NB III-ban.

Első bajnoki vereségét szenvedte el az FTC II

A labdarúgó NB III-ban szereplő tartalékcsapatunk 3-0-ra kapott ki Pécsett.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin