Profi szerződést írt alá a Ferencvárosi Torna Clubbal hétfőn a húszéves középpályás, Szabó Levente.
A fiatal labdarúgó a Vasas színeiben kezdett el futballozni, de 2013 és 2015 között a német TSG Kaiserslautern játékosa volt. Ezt követően a 2015/2016-os idényt már az FTC U16-os együttesével töltötte – az utánpótlás-bajnokságban összesen kilenc mérkőzésen jutott szóhoz. Később visszatért a Vasashoz, majd a 2019/2020-as szezonra átigazolt a BKV Előréhez, melynek színeiben 13 mérkőzés erejéig a felnőttek között is bemutatkozhatott az NB III Nyugati csoportjában.
A 2020/2021-es idénytől Szabó Levente az FTC II keretének tagja, hétfőtől profi szerződés köti klubunkhoz.
Tartalékcsapatunk négygólos vereséget szenvedett az NB III-as örökrangadón.
Második számú labdarúgócsapatunk 4-2-re nyert hazai pályán az NB III 15. fordulójában.
Tartalékcsapatunk nem bírt a Péccsel az idegenbeli NB III-as bajnokin.
Az FTC II labdarúgócsapata 3-0-ra nyert hazai pályán az NB III-ban.
NB III-as labdarúgócsapatunk a hajrában egyenlített, végül egy hosszabbításban kapott góllal kikapott.
Második számú labdarúgócsapatunk hazai pályán lépett pályára a bajnokságban.
Az FTC II Vén Áron góljával nyert 1-0-ra az NB III-ban, és a bajnokság második helyén áll.