A Dabas, a Dunaújváros és a Szeged legyőzése után NB III-as labdarúgócsapatunk a Rákosmente otthonában lépett pályára az NB III Közép csoport 28. fordulójában. Máté Csaba együttese már a találkozó elején eldöntötte a három pont sorsát: a 11. percben egy sikertelen kényszerítő után Redzic Damir elé került a labda, aki gondolkodás nélkül tekert a kapuba. Az FTC találata után egy izgalmas, párharcokkal teli összecsapás alakult ki a felek között.
A második félidő elején a Fradi ugyan ismét gólt szerzett, de a játékvezető les címén érvénytelenítette ezt a találatot. A folytatásban mindkét csapat előtt adódtak lehetőségek, de a kapusok rendre jól teljesítettek és hárították a próbálkozásokat. Az eredmény már nem változott, az FTC II egy küzdelmes, utolsó pillanatokig izgalmas mérkőzésen 1-0-ás győzelmet aratott.
Máté Csaba (vezetőedző): - A kisméretű pályán egy sok párharccal tarkított összecsapáson kellett helyt állnunk, de most jobb arányban nyertük meg ezeket, mint korábban. Egy kemény, jó formában lévő csapat ellen játszottunk, amely nagyszerűen kezdte a tavaszi idényt, így egy izgalmas találkozóra volt kilátás. Már a mérkőzés elején sikerült megszereznünk a vezetést, de ilyenkor nagyon fontos, hogy az első gólt egy második is kövesse, ami megadja a kellő nyugalmat a folytatásra. Ezt ezúttal nem sikerült elérnünk, de mindent összevetve úgy gondolom, hogy megérdemelt győzelmet arattunk.
Férfi labdarúgás, NB III Közép csoport, 28. forduló
Rákosmente – FTC II 0-1 (0-1)
FTC II: Oroszi – Könczey, Molnár, Arday, Vida - Szabó R., Leandro - Hajdú, Redzic (Szabó L., 89.) Pócsik - Jones (N. Mazzonetto, 77.) Vezetőedző: Máté Csaba
Gólszerző: Redzic Damir (11.)
Tartalékcsapatunk négygólos vereséget szenvedett az NB III-as örökrangadón.
Második számú labdarúgócsapatunk 4-2-re nyert hazai pályán az NB III 15. fordulójában.
Tartalékcsapatunk nem bírt a Péccsel az idegenbeli NB III-as bajnokin.
Az FTC II labdarúgócsapata 3-0-ra nyert hazai pályán az NB III-ban.
NB III-as labdarúgócsapatunk a hajrában egyenlített, végül egy hosszabbításban kapott góllal kikapott.
Második számú labdarúgócsapatunk hazai pályán lépett pályára a bajnokságban.
Az FTC II Vén Áron góljával nyert 1-0-ra az NB III-ban, és a bajnokság második helyén áll.