2022. május 22.
Remek hajrával lőttünk hármat a Paksnak
Könczey duplájával és Kaján góljával 3-0-ra győzött az FTC II a Paks II otthonában.

Az NB III Közép csoportjában szereplő FTC II a bajnokság 37. fordulójában a Paks tartalékcsapatának otthonába látogatott.

Ahogy arra előzetesen is számítani lehetett, az első perctől kezdve kiélezett küzdelem zajlott a pályán, minden labdáért nagy harcot vívtak a játékosok. A 20. percben a mieinknek kényszerből kellett változtatni: Baturina sérült meg, helyét a csapatban most debütáló, még mindig csak 17 éves Nemes Márton vette át. A helyzetek mindkét oldalon megvoltak, de hiába, a kapusok remekül teljesítettek, így 0-0-val mentek pihenőre a csapatok.

A fordulás után sem változott a játék képe, mindkét gárda csak helyzetekig jutott, a kapusok rendre jól avatkoztak közbe. A 70. percben megtört a jég: Kaján góljával megszereztük a vezetést (0-1). A hajrára fordulva növelte a fordulatszámot a Paks, de a mieink hősiesen védekeztek. Az utolsó öt percben azonban végleg lezártuk a még nyitott kérdéseket, ugyanis csapatkapitányunk, Könczey négy percen belül kétszer is eredményes volt, ezzel pedig beállította a 3-0-s végeredményt.

Az FTC II a bajnokság utolsó fordulójában, május 29-én, vasárnap 17.00-tól a Dabas-Gyón FC-t fogadja az FTC-MVM Népligeti Sportközpontban.

Férfi labdarúgás,
NB III Közép csoport, 37. forduló

Paks II – FTC II 0-3 (0-0)

FTC II: Kovács – Kaján, Szűcs (Cubra, a félidőben), Könczey, Leandro, Vida (Juhász, 85.) – Godányi, Pajti (Vogyicska, 61.), Pintér – Baturina (Nemes, 20.), Gera
Vezetőedző: Borbély Balázs

Gólok: Kaján (70.), Könczey (85., 89.)

Cikkajánló

NB III: Döntetlen a Pénzügyőr ellen

Második csapatunk hazai pályán ikszelt.

Nem bírtunk az MTK II-vel

Tartalékcsapatunk négygólos vereséget szenvedett az NB III-as örökrangadón.

Berényi mesterhármasa is kellett a Dunaújváros ellen

Második számú labdarúgócsapatunk 4-2-re nyert hazai pályán az NB III 15. fordulójában.

Kétgólos vereség Pécsett

Tartalékcsapatunk nem bírt a Péccsel az idegenbeli NB III-as bajnokin.

Júlio Romao is betalált, legyőztük a Szekszárdot

Az FTC II labdarúgócsapata 3-0-ra nyert hazai pályán az NB III-ban.

NB III: drámai meccsen egygólos vereség

NB III-as labdarúgócsapatunk a hajrában egyenlített, végül egy hosszabbításban kapott góllal kikapott.

Döntetlen a Kaposvár ellen

Második számú labdarúgócsapatunk hazai pályán lépett pályára a bajnokságban.

Győzelem Siófokon

Az FTC II Vén Áron góljával nyert 1-0-ra az NB III-ban, és a bajnokság második helyén áll.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin