2021. szeptember 12.
Sima, háromgólos siker a mohácsiak ellen
Tartalékcsapatunk 3-0-ra győzött a B Build Mohács ellen az NB III Közép csoportjában.

Az NB III Közép csoportban szereplő második csapatunk a B Build Mohácsot fogadta a Népligetben.

Jellemző volt a találkozó egészére, hogy végig irányítottunk a pályán. Ennek már az első félidőben meg is lett az eredménye, ugyanis egy rögzített szituáció után Lasha Dvali megszerezte a vezetést a mieinknek a 28. percben. Nem sokkal később egy kontra végén Gera Zalán lőtt 16 méterről védhetetlenül a vendégek kapujába, így a szünetre kétgólos előnnyel mehettünk.

A játék képe nem sokat változott a folytatásban sem, és Leandro a 49. percben befejelte a harmadik találatunkat. Több gól már nem esett, így a mieink megérdemelten gyűjtötték be a három pontot. A találkozó után csapatunk vezetőedzője, Borbély Balázs értékelt.

- A héten nem sokat volt alkalmunk együtt készülni, hiszen a játékosaink egy része az első csapattal edzett egészen csütörtökig, így két edzésünk volt, hogy felkészüljünk erre a találkozóra. Úgy érzem ez remekül sikerült, reális a háromgólos különbség.

A Fradi II a következő fordulóban a Cegléd vendége lesz.

Férfi labdarúgás, NB III Közép csoport, 7. forduló
FTC II - B Build Mohács 3-0 (2-0)

FTC II: Kovács – Könczey, Godányi, Dvali (Juhász, 59.), Cubra - Varga, Vida (Szűcs, 72.), N. Mazzonetto (A. Mazzonetto, 59.), Leandro (Pintér, 79.) - Gera, Boli (Burzi, 79.)

Vezetőedző: Borbély Balázs

Gólok: Dvali (28.), Gera (35.), Leandro (49.)

Cikkajánló

NB III: Döntetlen Pakson

Második számú labdarúgócsapatunk a Paksi FC II vendégeként játszott 2–2-es döntetlent.

Kétgólos Fradi-győzelem az NB III-ban

Tartalékcsapatunk először lépett pályára a Dél-Nyugati csoport 2026/2027-es kiírásában.

Egy héttel elhalasztották paksi meccsünket

Az FTC II továbbra sem lép pályára a harmadosztályú bajnokságban.

Keitával BL-t nyert, most a Népligetbe látogatott!

A Liverpool korábbi angol válogatott középpályása, Adam Lallana csapatával érkezett egy mérkőzésre.

Korábbi BL-győztes játékos csapata látogatott a Fradiba

Második számú labdarúgócsapatunk a Southampton U21-es együttesével játszott felkészülési mérkőzést.

Továbbra is kölcsönben a Fradi fiatal védője

Bolgár Botond kölcsönadását meghosszabbították, a 18 éves labdarúgó újabb kecskeméti szezonra készülhet.

Bravúros győzelemmel zárta az idényt második csapatunk

A Ferencváros II kétgólos hátrányból fordítva nyert Dunajújvárosban az NB III utolsó fordulójában.

Hazai vereség a PMFC ellen

Összesen hét gólt hozott az FTC II vasárnapi bajnoki mérkőzése.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin