2024. szeptember 29.
Siófokon is győzött az FTC II
Második számú labdarúgócsapatunk 2-1-es sikert aratott a Balaton partján az NB III 9. fordulójában.

Az FTC II a BFC Siófok vendégeként lépett pályára az NB III Dél-Nyugati csoportjának 9. fordulójában. Korolovszky Gábor vezetőedző a Radnóti Dániel – Ladányi Gergő, Kokovai Csongor, Lakatos Csongor, Bolgár Botond – Lukács Dániel, Fenyvesi Gergely, – Gágyor Domán, Horváth Bence, Serdiukov Oleksii – Bagi Ádám összeállításban küldte pályára csapatát.

A forduló előtt a tabella harmadik helyén álló FTC II remek formában várta a balatoni vendégszereplést, hiszen eddigi nyolc meccséből ötöt megnyert három döntetlen mellett, és a mezőnyből egyedüliként még veretlen volt.

Csapatunk ennek szellemében kezdte a mérkőzést. Bár nehéz volt feltörni a siófokiak védelmét, a mérkőzést az FTC II irányította. A Fradi néhány helyzetet kidolgozott, de úgy nézett ki, hogy gól nélkül telik el az első 45 perc. Ladányi Gergő azonban a 44. percben megszerezte a vezetést az FTC II-nek, így csapatunk 1-0-s előnyből várhatta a folytatást.

Ami remekül indult, ugyanis az 59. percben Bagi Ádám duplázta meg az előnyünket. Ezután kiegyenlítődött a játék, a Siófoknak is voltak lehetőségei, de a mieink jól őrizték az előnyt. A 88. percben ugyan Major Szabolcs révén a hazaiak szépítettek, de az FTC II így is 2-1-re nyert és továbbra is az élmezőny oszlopos tagja.

Csapatunk legközelebb október 6-án, vasárnap 11.00-tól az FTC-MVM Népligeti Sportközpontban a Majosi SE-t fogadja a 10. fordulóban.

FÉRFI LABDARÚGÁS
NB III, DÉL-NYUGATI CSOPORT, 9. FORDULÓ
Siófok, Városi Stadion
BFC Siófok–FTC II. 1–2 (0–1)
FTC II: Radnóti – Ladányi, Kokvai, Lakatos, Bolgár – Lukács, Fenyvesi – Gágyor (Molnár M, 82.), Horváth B., Serdiukov (Birkás, 89.) – Bagi (Takács, 94.).
Vezetőedző: Korolovszky Gábor
Gólszerzők: Major (88.), ill. Ladányi (44.), Bagi (59.)

Cikkajánló

Ezúttal négy gólt rúgva győzött második csapatunk

Az NB III Dél-Nyugati csoportjában szereplő Ferencváros II emberhátrányban is betalált a PTE-PEAC kapujába.

Lisztes két perc alatt döntött Dombóváron

Második számú labdarúgócsapatunk 3-0-ra nyert Dombóváron az NB III Dél-Nyugati csoportjában.

A hajrában veszített tartalékcsapatunk

Küzdelmes meccset játszott az FTC II a labdarúgó NB III Dél-Nyugati csoportjának vasárnapi, hazai mérkőzésén.

Három tényező, amiből a Fradinál sem enged Tóth Mihály

Interjú az FTC II vezetőedzőjeként vasárnap debütált korábbi játékosunkkal, Tóth Mihállyal.

Győztes rajt tartalékcsapatunktól

Az FTC II hátrányból fordítva nyert az NB III Dél-Nyugati csoportjának idei első, vasárnapi, paksi mérkőzésén.

Tóth Mihály veszi át az FTC II vezetését

Második számú labdarúgócsapatunk élén januártól bajnok korábbi támadónk dolgozik – VIDEÓ!

Német Kupa-győztes klubbal készült az FTC II

Második számú labdarúgócsapatunk az Union Berlin ellen játszott felkészülési mérkőzést.

NB III: Döntetlen a Pénzügyőr ellen

Második csapatunk hazai pályán ikszelt.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin