A Majosi SE hazai, valamint a Kecskeméti TE II idegenbeli legyőzése után vasárnap vendéglátóként, a Hódmezővásárhelyi FC ellen folytatta szereplését az FTC II férfi labdarúgócsapata. Tartalékcsapatunk kezdője csupán egy helyen tért el a múlt héten látotthoz képest, így ismét kezdőjátékosként kapott helyet a 17 éves Manner Balázs is, aki csütörtök este még a Bayer Leverkusen ellen szerepelt az UEFA Európa Liga nyolcaddöntőjében.
Pintér Dániel révén már a 6. percben megszereztük a vezetést, majd a 30. minutumban az idén igazolt olasz légiós, Simone Trimboli góljával dupláztuk meg az előnyt (2-0). A szünetben nem cserélt csapatunk vezetőedzője, Korolovszky Gábor, igaz, nem is volt oka rá. A térfélcserét követően ugyan adódtak lehetőségek az ellenfél előtt is, Mergl Szabolcs kapott gól nélkül zárt, a végeredményt végül hat perccel a rendes játékidő vége előtt Pintér Dániel találata alakította ki. Ezúttal 3-0-ra győzött, és már három mérkőzés óta hibátlan az FTC II!
- Egy feljutásért harcoló csapattal játszottunk, nagyon motivált, eredménycentrikus, jó teljesítményt nyújtottunk vasárnap. A srácok sok munkát tettek bele a téli felkészülésbe, ennek eredményeit már az elmúlt hetekben is lehetett látni. Jól játszottunk, több ellentámadást is vezethettünk. Noha az ellenfélnek is megvoltak a lehetőségei a második félidőben, összességében nagyon jó volt ma a kispadon ülni. Nemcsak a győzelem, hanem amiatt is, hogy ismét több 16-18 éves fiatalember kaphatta meg a lehetőséget az NB III egyik legjobbja ellen. Külön öröm, hogy bár Pintér Dániel régóta adós volt a gólokkal, most duplázni tudott. Nagy lépést tettünk előre - összegzett Korolovszky Gábor.
Folytatás március 26-án, vasárnap, akkor a Meton-FC Dabas SE vendégei leszünk.
NB III Közép csoport, 26. forduló
FTC II–Hódmezővásárhelyi FC 3-0 (2-0)
Budapest, FTC-MVM Népligeti Sportközpont. Játékvezető: Szigetvári Márk
FTC II: Mergl – Kaján, Say Shadirac Chyreme, Cubra, Lukács – Tóth A. (Pajti, 87.), Pintér D., Trimboli (Mazzonetto A., 78.) – Manner (Mazzonetto N., 87.), Varga Z. (Ladányi, 78.), Pócsik (Jones, 62.). Vezetőedző: Korolovszky Gábor
Gólszerzők: Pintér (6., 84.), Trimboli (30.)
A Ferencváros II kétgólos hátrányból fordítva nyert Dunajújvárosban az NB III utolsó fordulójában.
Összesen hét gólt hozott az FTC II vasárnapi bajnoki mérkőzése.
Tartalékcsapatunk Szekszárdon nyert az NB III 28. fordulójának vasárnapi mérkőzésén.
Második számú labdarúgócsapatunk 3-2-es vereséget szenvedett az NB III 27. fordulójában.
Tartalékcsapatunk 1-0-ra nyert a labdarúgó NB III Dél-Nyugati csoportjában.
Az FTC II a második félidőben megszerezte a vezetést, de a vendégek a hajrában egyenlítettek.
Czinege Zsombor két góllal és egy gólpasszal járult hozzá a balatonlellei 3-1-es sikerhez.
Az FTC II labdarúgócsapata 1-1-es döntetlent játszott a Nagykanizsa ellen a Népligetben.