Tartalékcsapatunk az FTC-MVM Népligeti Sportközpontban fogadta a Honvéd II-t az NB III Közép-csoportjának negyedik fordulójában. Sokáig kellett várni az első találatra, ám azt a vendégek szerezték Németh Barnabás Csongor révén. A fordulás után aztán sikerült egyenlítenünk, méghozzá az előző fordulóban duplázó Gavricsnak köszönhetően, aki a 60. percben büntetőből talált be. 15 perccel később azonban ismét a mi hálónk zörgött, miután Keresztes Noel is gólra váltotta a Honvédnak ítélt tizenegyest. Helyzetek ugyan voltak a hátralévő időben mind a két kapu előtt, ám a lefújásig nem változott az eredmény, a Honvéd II 2-1-re győzött. Az FTC II legközelebb augusztus 21-én, vasárnap 17.30-kor a Majosi SE ellen lép pályára idegenben.
Férfi labdarúgás
NB III, Közép-csoport, 4. forduló
FTC-MVM Népligeti Sportközpont
FTC II - Honvéd II 1-2 (0-1)
FTC II: Tóth Z. - Godányi, Juhász (Kaján, 46.), Horváth B., Cubra - Lukács (Haraisvili, 46.), Sigér, Pintér (Tóth A., 81.), Manner (Ladányi, 68.) - Mazzonetto N. (Gera, 58.), Gavrics
Vezetőedző: Korolovszky Gábor
Gólok: Gavrics (60.), illetve Németh B, (38.), Keresztes (75.)
Hátrányból felállva egyenlített a harmadosztályú bajnokságban szereplő tartalékcsapatunk.
Második csapatunk hiába vezetett már 2-0-ra is, végül pont nélkül maradt az Iváncsa ellen.
Tartalékcsapatunk 3-3-ra végzett a labdarúgó NB III-ban az Érd vendégeként.
Az FTC II 1-0-ra győzött a Népligetben rendezett NB III-as bajnokin.
Férfi tartalék labdarúgócsapatunk szoros első félidő után sima győzelmet aratott az NB III-ban.
A labdarúgó NB III-ban szereplő tartalékcsapatunk 3-0-ra kapott ki Pécsett.
Második számú labdarúgócsapatunk a Paksi FC II vendégeként játszott 2–2-es döntetlent.
Tartalékcsapatunk először lépett pályára a Dél-Nyugati csoport 2026/2027-es kiírásában.